Ötpontos gazdasági akciótervet hirdetett a Jobbik

Ötpontos gazdasági akciótervet hirdetett pártja nevében hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.Az ellenzéki politikus úgy értékelt: javaslatuk ha megszüntetni nem is, "legalábbis felelős módon minimalizálni" képes a koronavírus-járvány kárait.

Azt mondta: munkahelyvédelmi alapot kellene felállítani a költségvetés és a legnagyobb tőkeerejű - jellemzően multinacionális - cégek befizetéseiből, hogy zavartalanul fizethessék a magáncégek munkavállalóinak bérét, ahogyan az állami alkalmazottak bérfizetésének zökkenőmentességét is garantáltatnák.

    
Z. Kárpát Dániel arra szólította fel a Jobbik nevében a kormányt, hogy állapodjon meg a bankszövetséggel egy hiteltörlesztési és végrehajtási-kilakoltatási moratóriumról. Sürgette, hogy kezeljék a lakbér- és rezsifizetési nehézségeket is, mondván, sokakkal megtörténhet, hogy nem lesz bevételük a következő időszakban.
    

Z. Kárpát Dániel üdvözölte, hogy a környező országokban árszabályozást vezettek be a védekezéshez szükséges eszközökre, így a maszkokra, kézfertőtlenítőkre. "Felháborítónak és vérlázítónak" nevezve, hogy volt, ahol hat-nyolcszorosával emelkedett e termékek ára. A Jobbik azért tartja ezeket különösen fontosnak, mert bőven elég teher lesz a következő hetekben a teljesen megváltozott életritmussal való szembesülés, és az, hogy a családok védelmét minden szinten el tudjuk látni - fogalmazott az alelnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com