Ötszáz józsefvárosi család otthona újult meg

A főváros VIII. kerületében a Magdolna negyed program folytatásában tizenkét társasház újult meg, további 28 önkormányzati bérház felújítása pedig rövidesen kezdődik; az önkormányzat közel 4 milliárd forintot fordít a program harmadik ütemére.

sara_botondSára Botond, Józsefváros alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a megújult 12 társasház mintegy 500 családnak ad otthont, további egy ház pedig május végére készül el.

Ezek felújítása több mint 500 millió forintba került.

A továbbiakban 28 önkormányzati bérház is megújul, az önkormányzat 1,8 milliárd forintot fordít a 700 családot érintő beruházásra.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint a Magdolna negyed program harmadik üteme 57 ezer négyzetméter közterületet is érint: mintegy 1 milliárd forintot költenek három fő helyszín, a Fido tér, a Teleki tér és a Kálvária tér megújítására. A közbeszerzések már lezárultak, a munkálatokat tavasszal kezdik, és várhatóan késő ősszel befejezik.

Sára Botond jelezte: az építési beruházások mellett 2015 májusáig 600 millió forintot fordítanak szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra.

Józsefváros tavaly 3,8 milliárd forint támogatást nyert el a Magdolna negyed program folytatására az Új Széchenyi Tervből, és ezzel Budapest legeredményesebben pályázó kerülete lett ebben a ciklusban. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere korábban arról számolt be, hogy a városrehabilitáció közvetve 12 ezer embert érint a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com