Ötven új munkahely létesült a pápai Hirtenberger autóipari vállalatnál

Ötven új munkahely jött létre a mintegy 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a pápai Hirtenberger Automotive Safety Hungary járműbiztonsági rendszereket gyártó vállalatnál – tájékoztatta a cég vezetője hétfőn az MTI-t.

Király Gábor elmondta, hogy a fejlesztést az unió 346 millió forinttal támogatta.

img_company_facts

A beruházás során három új gyártósort, illetve a hozzá szükséges berendezéseket vásárolták meg, és növelték az üzemi területet.

A cég biztonsági rendszereket gyárt, amelyek közül az egyik például baleset esetén érzékeli, hogy élő személlyel történt az ütközés, a gépjármű motorháza pedig kiemelkedik és teknőszerűen behorpad.

Ezzel tompítja az ütközés erejét és meggátolja, hogy az elütött gyalogos keresztülessen a járművön és megsérüljön – fejtette ki Király Gábor.

A társaság a kormányoszlopba és az ülés nyaktámlájába is gyárt biztonsági berendezést.

Király Gábor közölte: a Hirtenberger fő termékei az autóipar számára szállított intelligens járműbiztonsági rendszerek összetevői, így például a biztonsági övfeszítő gázgenerátorok, a nyaktámla merevítők és a motorháztetőt kiemelő aktivátorok.

A cégvezető elmondta, hogy a Hirtenberger Automotive Safety Hungary Bt. 2001-ben jött létre Pápán az osztrák Hirtenberger-csoport leányvállalataként.

A vállalat tevékenységi köre folyamatosan bővült az elmúlt tíz évben, 2005-ben új üzemcsarnok épült a megnövekedett feladatok ellátására, 2007-ben pedig újabb fejlesztés növelte a cég épületállományát, a most záruló uniós fejlesztés 2011 őszén indult – fűzte hozzá Király Gábor.

A cégvezető közölte: 2014-ben az átlagos statisztikai létszám 607 fő, míg az árbevétel 11, 5 milliárd forint volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com