Óvatosságra int az MNB a céges átutalásoknál

Az elmúlt hónapokban több vállalat kereskedelmi partnereinek nevében ismeretlenek saját számláikra utaltathatták át a felek közti kereskedelmi ügyletek ellenértékét, megkárosítva az érintett cégeket - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.MNBAz MTI-hez eljuttatott közlemény szerint több jelzés érkezett a jegybankhoz amiatt, hogy vállalatok kereskedelmi partnereinek nevében hamis kérés, utasítás érkezett hozzájuk az éppen aktuális, vagy minden jövőbeni számla kiegyenlítésének módjával kapcsolatosan.

Az elkövetők a valódi üzleti partner nevében saját fizetési számlaszámukat jelölték meg, amelyre a jövőben az utalásokat várják. A megtévesztést vagy az üzleti partner elektronikus postacímének feltörésével, vagy az igazival szinte mindenben egyező e-mail cím felhasználásával érték el - írják.

Az uniós irányelveken alapuló magyar jogszabályok szerint a pénzforgalmi szolgáltatót nem terheli felelősség, ha az átutalási megbízásban megadott fizetési számlaszám hibás vagy téves volt, így a fizetési művelet nem a fizető fél eredeti szándékának megfelelően teljesült, azonban kötelesek mindent megtenni a fizetési művelet összegének visszaszerzése érdekében, a vonatkozó szabályokat - bank- és üzleti titok, adatvédelmi előírások - is figyelembe véve.

A közlemény szerint bűncselekmény gyanújának kérdésében a nyomozó hatóságok, majd - végső soron - a bíróság jogosultak dönteni, az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknak vagy a jegybanknak nincs hatásköre a gyanú megalapozottságának vizsgálatára.

A gyanú szerint a közelmúltban elkövetett csalások vagy egyéb bűncselekmények a bankrendszeren kívül történtek, hiszen kereskedelmi társaságok, s nem pénzügyi szereplők elektronikus postaládáit használhatták fel azokhoz - írják.
A jegybank felhívja a vállalkozások figyelmét arra, hogy még az elektronikus fizetési műveletek megkezdése előtt célszerű körültekintően meggyőződniük arról, valóban partnereik tényleges fizetési számláira utalják-e át kereskedelmi ügyleteik ellenértékét.

Különösen érdemes meggyőződni annak az üzleti partnertől érkező információnak a hitelességéről, megbízhatóságáról, amelyik a korábbi fizetési mód vagy számlaszám megváltozásával kapcsolatos kérést, utasítást tartalmaz - áll az MNB közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com