Paksi erőmű - Az üzemidő-hosszabbítás és a bővítés engedélyezésére fókuszál az atomenergia hivatal

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) idei legfontosabb feladatai között van a paksi erőmű kettes blokkjának üzemidő-hosszabbítására vonatkozó engedélykérelem elbírálása, valamint a lehetséges bővítésre való felkészülés, amelyben már történtek lépések - mondta Fichtinger Gyula, az OAH főigazgatója a hatóság csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

pA kettes blokk üzemidő-hosszabbítási kérelmét az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. az elmúlt év végén benyújtotta, az elemzések felülvizsgálatával, helyszíni ellenőrzéssel hoz határozatot az OAH arról, hogy a blokk "milyen további üzemidőre alkalmas" - mondta a főigazgató.

Fichtinger Gyula kifejtette: 2009-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország atomerőmű építést tervezi, az OAH azóta foglalkozik az erre való felkészüléssel. Ez a jogszabályi környezet, a biztonsági követelményrendszer és a hatósági munka létszám-, illetve költségigényeire is kiterjed, illetve magába foglalja a lehetséges blokktípusok műszaki paramétereinek megismerését - foglalta össze a nukleáris hatóság főigazgatója.

A részletekről Fichtinger Gyula azt mondta, hogy felülvizsgálták, átdolgozták a nukleáris biztonsági követelményrendszert. Figyelembe vették a csernobili, fukusimai, 2003-as paksi tapasztalatokat, a nemzetközi gyakorlatot, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásait.

A 2500 elemből álló követelményrendszer 29 eleménél módosítást kezdeményezte és 50 új követelmény bevezetését javasolta a hatóság annak érdekében, hogy a nukleáris biztonságot garantálják. A szükséges jogszabály módosítást jelenleg véleményezik.

Az OAH az engedélyezéshez szükséges létszám- és anyagi forrásigényt felmérte, de még nem rendelkezik ezekkel - mondta a főigazgató. Hozzátette, lehetetlen megmondani, hogy az engedélyezés meddig tart, hiszen mintegy féltucatnyi "nagy" telephely engedélyről és körülbelül hatezer kisebb engedélyről van szó. Dolgoznak ennek a programnak az ésszerűsítésén - közölte.

A főigazgató újságíró kérdésre elmondta, hogy nem kérték ki a hatóság véleményét a paksi bővítésre vonatkozó megállapodás előtt, de ez "szerte a világon így működik" hiszen ez egy "politikai, gazdaságpolitikai" kérdés. A hatóság akkor jut szerephez, amikor az alaptípust a hazai követelményekhez, sajátosságokhoz igazítják.
Fichtinger Gyula azt mondta, az általuk eddig vizsgált öt típus között az orosz blokktípus is szerepel. Ezek mindegyike az úgynevezett 3plusz generációhoz tartozik és teljesíti az általános elvárásokat, rendelkezik azokkal a szükséges biztonsági rendszerekkel.

Az OAH főigazgatója arról is beszélt, hogy a csillebérci kutatóreaktorban használt nagydúsítású fűtőelemeket a hatóság engedélyével és folyamatos ellenőrzése mellett visszaszállították Oroszországba. Szintén Oroszországba viszik majd 2015-ig a 2003-ban megsérült, hermetikus tokokban tárolt paksi fűtőelemeket.

A 2014-es feladatok közül a paksi bővítés és üzemidő hosszabbítással kapcsolatos hatósági munka mellett a legjelentősebb az, hogy a radioaktívhulladék-tárolók biztonságának hatósági felügyelete július 1-jétől a hivatal hatáskörébe kerül - mondta Fichtinger Gyula.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com