Pálinkás József: 750 milliárd forint uniós forrás érkezik 2020-ig kutatás-fejlesztésre

Magyarországra 2020-ig jelentős forrás, a tervek szerint 750 milliárd forint érkezik közvetlenül innovációra, kutatásra, fejlesztésre - hangsúlyozta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetője hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dr.PalinkasJozsef_leadHozzátette: a 750 milliárd forint uniós támogatást két operatív programon - a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon (VEKOP) - keresztül pályáztatják meg.
Pálinkás József elmondta, hogy az első kiírások tervezése megtörtént, az első kiírás a GINOP-ban már megjelent a szegedi ELI (Extreme Light Infrastructure) projektre, amelynek kerete 36 milliárd forint. Hozzátette, a kiírásban szereplő 36 milliárd forint támogatásból a lézerberendezéseket építik fel.

Elmondta, a szegedi berendezés 2018-ra részévé válik az európai stratégiai infrastruktúráknak, fenntartása az európai uniós konzorciumhoz kerül majd, de a berendezést használó kutatók a kísérleteik költségeit maguk fizetik. Ezért fontos Magyarországnak, hogy egy ilyen berendezés itt legyen.
Az elnök elmondta, hogy a szegedi szuperlézer központ berendezése lehetővé teszi majd olyan vizsgálatok elvégzését, amelyre eddig nem volt mód.
Pálinkás József emlékeztetett arra, hogy a lézerberendezés három helyen épül meg, az egyik Prága mellett, a másik Bukarest környékén, a harmadik, az ultrarövid impulzusok laboratóriuma pedig Szegeden.

Pálinkás József szólt arról, hogy a Nemzeti Kutatási és Technológia Alap 2015. évi költségvetése 74 milliárd forint, ebből az idén a következő pályázati kiírásban 29 milliárd forintot, a GINOP-ban 209 milliárd forintot, a VEKOP-ban 10 milliárd forintot a terveznek kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítani. Szerinte a magyar kormány bátor döntést hozott azzal, hogy a termelési központ pozíció után Magyarország a kutatás-fejlesztési-innovációs központtá válás irányába fordul.

A sajtótájékoztatón Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára emlékeztetetett arra, hogy Magyarország 2014-2020 között 12 ezer milliárd forint uniós és hazai fejlesztési forrást használhat fel. Hozzátette: ezt lényegében innovációs forrásként is lehet értelmezni, hiszen az uniós forrás felhasználása arról is szól, hogy képes lesz-e az ország olyan gazdasági szerkezetet létrehozni, amely hosszú távon biztosítja a gazdasági növekedést.

Újságírói kérdésre a helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy az Európai Bizottság regionális főigazgatóságával folytatott tárgyalások jegyzőkönyve az M4-es autópálya fejlesztése témájában már a Miniszterelnökségen van, a hivatalos jelzés megfogalmazója az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának Magyarországgal foglalkozó egységének vezetője volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com