Palkovics: a közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a gazdasági fejlődéshez

A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota nem csak a magyar embereknek és a vállalkozásoknak fontos, de az egész gazdaságnak is - hangsúlyozta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere a Taktaharkány-Tokaj, és a Prügy-Szerencs közötti út csütörtöki átadásán, amely 22,7 milliárd forintból újult meg.Egy másik borsodi beruházásban épül az új körforgalmi csomópont is a 37-es és 38-es főutak kereszteződésében, 742 millió forintos hazai forrásból. A miniszter kiemelte, hogy a kormány a vidék lakosságának érdekében mindent megtesz az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítéséért. A megfelelő szolgáltatási színvonalú közutak érdemben befolyásolják a települések gazdasági lehetőségeit, foglalkoztatási helyzetét, turisztikai vonzerejét - mondta, és hozzátette, hogy az útfelújítások kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az autózás mellett a buszos közlekedést is.
    

Emlékeztetett, hogy a kormány több programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja az utak felújítását, az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakaszt "tettek rendbe", 755 milliárd forintból. Idén még az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatják az országos közúthálózat korszerűsítését, főként az alsóbbrendű útszakaszok felújítását - mondta, hozzátéve: ebben az évben ezerkilométernyi útszakasz felújítását tervezték, október végéig azonban már több mint 1250 kilométeren kezdték meg, fejezték be a munkát.
   

Több mint 300 szakaszon, csaknem 640 kilométeren már be is fejeződött a kivitelezés, mintegy 91 milliárd forintból. A Magyar Közút 2021-ben lezáruló vagy megindított beruházásaiban több mint 480 útszakasz újul meg. A fejlesztések összértéke meghaladja a 220 milliárd forintot. A Magyar falu programban finanszírozott borsodi úthálózat-felújítások közül a Taktaharkányt és Tokajt egy szerencsi leágazással összekötő megépítését fejezték be, három év alatt 24 kilométer felújítása már megtörtént, a 3621-es és 3622-es utakon 2,7 milliárd forintból. Jövő tavasszal-nyáron a Tokaj és Szerencs között az eddig kimaradt szakaszokon is megindulnak a munkálatok.
    

Palkovics László azt is elmondta: a kormány a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett kiemelt feladatának tartja a meglévő infrastruktúra állapotának javítását is. Az ITM a falvak, községek megőrzése, megerősítése érdekében is cselekszik az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítéséért. A kényelmesebb és biztonságosabb elérhetőség Tokaj, Taktaharkány, Szerencs térségében is hozzájárul a helyi gazdaság, foglalkoztatás és idegenforgalom élénküléséhez.
    

Hozzátette: a kormány 2010 óta korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a hazai közutakon, az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapvető szándéka a közlekedésfejlesztési beruházásokkal, hogy segítsenek megalapozni az érintett térségek, települések gazdasági fejlődését. A közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű Útprogram összegzi.
   

A miniszter szólt arról is, hogy 2025-re minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig gyorsforgalmi úton lehet eljutni. Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az utak állagának javítása a településeknek segítenek, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig jelentős infrastrukturális beruházások valósulnak meg a kormány támogatásának köszönhetően.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com