Palkovics: a kreatív tudást is importálná Kína

Magyarország innovatív vállalkozásai mutatkoztak be Sanghajban, a Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) záró szakmai napján csütörtökön. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter telefonon az MTI-nek kiemelte: a magyar kreatív ipari megoldások Kína számára is vonzóak. A hazai gazdaságban jelenleg betöltött 5 százalékos GDP részesedés megduplázása a cél, amelynek elérésében kínai együttműködésekre is számít Magyarország - nyilatkozta a helyszínről a tárcavezető.A miniszter elmondta, több kreatív innovációs exportlehetőségről is tárgyalt a magyar delegáció Sanghajban.

Palkovics László a kreatív tudás mellett kiemelte a járműipart és az energetikát, mint olyan területeket, amelyeken lehetőséget lát a Kínába irányuló kivitel erősítésében.

    
A kormány célja, hogy a globális értékláncok magasabb hozzáadott értékű tevékenységeit telepítse le hazánkban, ebben 2010 óta már komoly sikereket ért el Magyarország. A további előrelépést szolgálja az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakítása Science Parkok létesítésével, vagy az olyan, Kínából nézve is vonzó világszínvonalú infrastruktúrák és szolgáltatások, mint amilyeneket a szegedi lézerközpont vagy a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kínál.


A magyar-kínai együttműködések bővítésére az élelmiszer-, egészség- és építőipar mellett rendkívüli lehetőségek nyílhatnak meg a kreatív ipari megoldások terén is - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca közleményében arról tájékoztatott, hogy Palkovics László nyitó előadásában kiemelte, Magyarország a kínai beruházások első számú célországa Közép-Kelet-Európában. 2000 óta több mint 2 milliárd euró kínai működőtőke érkezett Magyarországra, a beáramlás egy főre eső mértéke négyszerese a cseh, és nyolcszorosa a lengyel szintnek.
    

A magyar delegáció kínai látogatása során kilenc kiemelt együttműködési megállapodást kötött kínai partnerekkel, több mint 40 tárgyalást bonyolított le egyebek mellett a turizmus és az élelmiszeripar területén - tette hozzá a miniszter. Az expó záró szakmai napja a magyar innovációkról szólt, az Innovációs Nap programja a miniszteri előadás után a közlekedés, mobilitás jövőképéről, a fenntarthatósági törekvésekről és az egyetemek kutatás-fejlesztésben betöltött, növekvő szerepéről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott magyar és kínai szakemberek részvételével.


A hazai cégek között állami tulajdonú szereplők, az ÉMI, a HungaroControl és a Zala Zone, valamint más innovatív magyar vállalkozások (AImotive, Ivanka, Norma Instruments, Platio) is bemutatkoztak a nemzetközi közönségnek. Az ITM közlése szerint az expó magyar pavilonját naponta ötezren látogatják, minden előadás teltházas.
   

Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com