Palkovics: a régiók helyzetét javítják az egyetemi közösségi képzőközpontok (2. rész)

Magyarország versenyképessége szempontjából mindig is meghatározó volt, hogy miként tudott megélhetést és továbbtanulást biztosítani a vidéken élők számára, és a régiók versenyhelyzetének javítását szolgálják a szeptemberben induló egyetemi közösségi képzőközpontok is - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára szombaton a Zala megyei Felsőrajkon.emmi-logoPalkovics László a Felsőrajki Nemzetközi Térségi Kiállítás és Vásár megnyitásaként beszélt arról, hogy a magyar történelem sikeres időszakaiban mindig fontos szerepe volt az agráriumnak. A fiataloknak meg kell kapniuk a lehetőséget, hogy szakmát, szaktudást szerezzenek, amellyel hozzájárulnak a családi gazdaságok sikereihez. Ezt a célt szolgálják a felsőoktatási képzési központok, az agrárium versenyképessé tétele, valamint a középiskolai szakképzés átalakítása - fogalmazott.

A helyi termékeket felvonultató vásáron Palkovics László arról is beszélt, hogy a közösség ereje, egy térség lakosainak összefogása, együttműködése mindig visszatükröződik a helyi gazdaságok, termelők és vállalkozók sikereiben. Egy falu, egy város vagy egy régió ugyanis kizárólag az ott élők ereje, tenni akarása révén fejlődik - mondta.

A politikus kiváló lehetőségként utalt a vásárra, ami a térség értékeit, kultúráját és megtartó erejét mutatja, mert a termelők és a fogyasztók találkozása révén "nem névtelen és arctalan termékeket teszünk a kosarunkba". Hozzátette: a helyi kistermelők mellett szükség van a vásárlókra is, mert nélkülük "a helyi termékek kihalnak, a helyi értékek elhomályosulnak".

Palkovics László szerint a termelői vásár üzenet a térség fiataljainak, hogy lehetőség nemcsak Budapesten van, a környezetük, a közösségük számít azokra, akik helyben keresik a boldogulásukat. Az induló egyetemi közösségi képzőközpontok is azt szolgálják, hogy helyben hasznosítható, versenyképes tudáshoz jussanak az adott térségben tenni akaró fiatalok.

A Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület által szervezett, Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), akkori polgármester kezdeményezésére négy évvel ezelőtt indult kulturális és gasztronómiai seregszemlén idén több mint 30 kiállító vett részt és tucatnyi művészeti csoport lépett fel.

Nemcsak a közép-zalai vidék településeinek helyi termékeit és értékeit mutatta be a vásár, hanem a történelmi Zala megye - ma már határon túli - képviselői is jelen voltak a bemutatón, illetve több önkormányzat a közmunkaprogramok segítségével készült termékeit is bemutatta a látogatóknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com