Palkovics: Békéscsaba és Gyula lehet a repülőgépipar központja

Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban csütörtökön.A tárcavezető Gyulán megtekintette az épülő Airbus gyárat, Békéscsabán pedig a repülőtér fejlesztése mellett szakképzési kérdésekről egyeztetett. A látogatás végén sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a gyártelepítés sikeréhez fejleszteni kell a békéscsabai repülőteret, emellett biztosítani kell egyetemi és szakképzési szinten is a megfelelő repüléstechnikai oktatói tudást, továbbá szükség van a képzési eszközpark fejlesztésére és a már elvándorolt szakemberek visszacsábítására - húzta alá.

    
A békéscsabai repülőtér fejlesztésének előkészítésére tavaly év végén 154 millió forintot biztosított a kormány, jelenleg dolgozzák ki a részletes terveket, az MTI információi szerint szó van a futópálya 1800, illetve 2500 méteres meghosszabbításáról is.

A tényleges munkálatok várhatóan jövőre indulnak. Ezzel kapcsolatban Palkovics László úgy fogalmazott: a repülőteret alkalmassá kell tenni cargo és business utazásokhoz is, ez magával hozza, hogy sport céloknak is meg fog felelni.
   

A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Trefort Ágostonról elnevezett tagintézményében e hónapban indult el a közel 2,2 milliárd forintos fémipari képzőközpont kialakítása, amely a térség legmodernebb méréstechnikai és anyagvizsgáló laboratóriuma, automatizációs és szimulációs kabinetje lesz. A központ létrehozásának szükségességét kifejezetten a Gyulára települő Airbus-beruházás vetette fel, a cég számára itt képzik majd a szakembereket. Ide mintegy egymilliárd forintból olyan eszközöket telepítenek, amelyek kezelését jelenleg főként külföldön lehet megtanulni.
    

A miniszter elmondása szerint egyetemi szinten a Békésben jelen lévő Gál Ferenc Egyetem és partnerei, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetem "meg tudják jeleníteni a képzés elemeit". A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyent Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el. "A kormányzat ehhez minden támogatást megad" - hangsúlyozta.
    

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója elmondta, a nagy gyárakkal és a beszállítókkal zajló tárgyalásokon egyértelműen látszik, hogy leginkább magasan képzett szakemberekre van szükség, ezért szeretnék erősíteni a technikumi és az okleveles technikusi képzéseiket, és a tudásközpontok révén hidat képezni a felsőoktatási intézményekkel.
    

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, a repülőtérnek regionális szerepet szánnak, zéró emissziójú, úgynevezett Greenportot terveznek kialakítani, amely a legkorszerűbb irányítástechnikával és kiszolgáló létesítményekkel rendelkezik. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere azt emelte ki, hogy a városban a relégyár 1979-es megnyitása óta nem jött létre termelő üzem, így a város, és a térség számára is kiemelten fontos az Airbus-gyár építése, amely már folyamatban van, és a tervek szerint 2022 tavaszán a termelés is elindulhat.
    

A kormányzati támogatással létrejött beruházás az ipar és a szakképzés együttes fejlesztését jelenteni, amely a magasabb bérekkel a térség vonzerejét is növelni tudja - húzta alá. Úgy fogalmazott: "Gyula és Békéscsaba legszebb napjai csak ezután következnek". Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, a kormányhivatal - lévén kiemelt beruházásról van szó - valamennyi hatósági eljárást, engedélyezést, szakhatósági véleményt soron kívül, gyorsított eljárásban végez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com