Palkovics: dinamikusan fejlődnek a német-magyar gazdasági kapcsolatok

Kiváló a magyar-német ipari együttműködés, nincsenek konfliktusos kérdések, és a legfontosabb területen, az autóiparban megszűnt az utóbbi éveket jellemző bizonytalanság - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Berlinben Peter Altmaier német szövetségi gazdasági és energetikai miniszterrel folytatott megbeszélése után.Palkovics László a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a hazai össztermék (GDP) 5 százalékos tavalyi növekedésében jelentős szerepe volt a német autóiparra alapuló magyarországi autóipari termelésnek, és ebben az ágazatban "optimistán tekinthetünk a jövő elé".

    
A német autóipar a német politika támogatásával meghozta az utóbbi években a dízelmotorokkal és egyéb kérdésekkel összefüggésben megjelent bizonytalanságot megszüntető döntéseket, és "egyértelmű irányt vett" abban az értelemben, hogy milyen legyen "a jövő autója" - mutatott rá a miniszter. Így meghozták az alapvető döntéseket arról, hogy milyenek legyenek a hajtásláncok, és a belsőégésű motor mellett milyen további meghajtási technológiákat használjanak. Eldőlt egy sor további kérdés is, például az önvezető járművek fejlesztésével kapcsolatban.
    

Mindennek révén most már "az egyszerűbb feladat következik, el kell végezni a munkát, dolgozni kell", és ebben németek és magyarok egyaránt jók - fogalmazott Palkovics László. Ismertette, hogy egy sor további iparpolitikai kérdésről is tárgyaltak, a többi között arról, hogy miként lehet közösen megoldásokat találni az ipar digitalizációja, az úgynevezett 4.0-ás ipar eredményeinek átvitelére a kis-, és középvállalati szektorra a nagyvállalatok és az Európai Unió támogatásával.
    

A miniszter az energiapolitikai kérdések közül kiemelte, hogy az ellátásbiztonság erősítéséhez nagyon fontos a hálózatok minél nagyobb mértékű összekapcsolása. Mint mondta, örömmel fogadta el német kollégája felkérését arra, hogy Magyarország ismét rendezze meg az ügyről szóló  közép-európai konferenciát. A tanácskozást júniusban tartják meg, a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) mellett Németország, Ausztria és más térségbeli államok részvételével.
    

A megbeszélés napirendjén számos egyéb energetikai ügy is szerepelt, köztük az úgynevezett hidrogéngazdaság felépítése. Erről a miniszter kifejtette, hogy a hidrogén köztes energiatároló kapacitásként, üzemanyagként és szintetikus üzemanyagok alkotóelemeként is szolgálhat, és Magyarország és Németország egyaránt dolgozik nemzeti hidrogénstratégiáján.
    

Ez a munka az idén októberre befejeződik, és egy közös munkacsoport egyezteti majd a német és a magyar stratégiát - ismertette Palkovics László. Peter Altmaierrel tárgyaltak az energia tárolására szolgáló másik megoldás, az akkumulátorok ügyéről is. Megállapították, hogy Németországban és Magyarországon működik a legnagyobb akkumulátorépítő kapacitás egész Európában, és ezen a területen is tovább kell folytatni a fejlesztéseket, mert a jelenlegi, kémiai alapú akkumulátorokat célszerű lesz majd a környezetet kevésbé terhelő újakra cserélni, ami új gyártási és újrahasznosítási technológiákat igényel.
   

A miniszter rámutatott, hogy az atomenergia kérdését Magyarország és Németország másként látja. Németország kivezeti, fokozatosan megszünteti az atomenergia használatát, míg Magyarország továbbra is az energiapolitika nagyon fontos elemeként tartja számon. Ennek ellenére van egy sor közös ügy, és igen fontos, hogy egész Európa számára megmaradjon mindaz a tudás, amelyet Németországban  felhalmoztak, például az atomenergiával kapcsolatos kutatások és az erőművek üzemeltetése területén. Ezért a két kormány elindít egy folyamatot, amelyben áttekintik, mi az, amit Magyarországon továbbra is működtetni kell e tudás megőrzéséhez - fejtette ki Palkovics László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com