Palkovics László: a kormány segítené a családi vállalatok utódlását

A kormány segítséget kíván nyújtani azoknak a nyugdíjkorhatárhoz közeledő vállalkozóknak, akik nem tudják cégeiket családi körben tartani, ezért lehetővé tenné, hogy a cég magyar menedzsmentje vagy egy magyar tulajdonú alapítvány gyakorolja a tulajdonosi jogokat - nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mediaworks megyei napilapjainak adott interjúban.Megjegyezte: a kormány négyezer olyan vállalatról tud, amelyek alapító tulajdonosa már közel került a nyugdíjkorhatárhoz. Az alapítványi háttér megteremtése egy nemzetközi példa átültetése a magyarországi gyakorlatba - mondta Palkovics László, utalva arra, hogy például a Bosch cég mára 92 százalékban egy alapítvány, a Robert Bosch Alapítvány tulajdonában van, s csak a maradék rész a családé.

    
Elmondta: már tavasszal a parlament elé kerülne a törvénymódosítás, amely lehetővé tenné az alapítványi tulajdonlás új formáját. Ahhoz, hogy szükség esetén a cég magyar menedzsmentje kerüljön tulajdonosi pozícióba, a kormány pénzügyi fedezetet nyújtana. Az innovációs és technológiai miniszter arról is beszélt, hogy ősztől egy vállalkozói portál indítását tervezik, amelyen keresztül a magyar vállalatok kommunikálni tudnak majd egymással és más partnerekkel, például az adóhatósággal, minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel.
    

Palkovics László az interjúban nehezményezte, hogy Magyarországon a cégek mindössze 16 százaléka alkalmaz digitális vállalatirányítási rendszert. A Magyar Multi Programmal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy azokat a feltörekvő cégeket szeretnék támogatni jogi, pénzügyi és technológiai módon, amelyek képesek lennének megállni a helyüket külföldön. A kormány már azonosította azt az ötven vállalatot, amely számításba jöhet a program szempontjából - tette hozzá.
    

Kitért arra is, hogy a Magyarországon képződő hozzáadott érték jelenleg fele-fele arányban oszlik meg a külföldi és a magyar tulajdonú vállalatok között, miközben a magyar vállalatok ugyanezt a hozzáadott értéket háromszor annyi munkavállalóval állítják elő. Ennek az az oka, hogy a magyar kis- és közepes vállalatok kevésbé technologizáltak, kevésbé használnak a termelékenységet növelő, robotizált gyártási folyamatot. A modern tudást mielőbb meg kell velük osztani - szögezte le Palkovics László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com