Palkovics László: a minimálbér szabályozását a tagállamoknál kell hagyni az EU-ban

Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Portóban, miután megbeszélést folytatott Ana Mendes Godinho portugál munkaügyi és szociális miniszterrel a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcsszintű EU-tanácskozást megelőzően.A közmédiának Palkovics László elmondta, hogy a találkozón megosztották egymással a koronavírus-járvány alatti munkaerőpiaci tapasztalatokat, és szóba került az európai minimálbér kérdése is. A miniszter kijelentette, hogy a kormánynak ezen a csúcstalálkozón is kiemelkedő törekvése a munkavállalók védelme. Álláspontja szerint a minimálbér szabályozását az unióban a tagállamoknál kell hagyni, hiszen ők rendelkeznek azzal az eszközrendszerrel, amelynek alapján a minimális bért értelmezhetően tudják befolyásolni. Magyarországon 2010 és 2021 között 128 százalékkal nőtt a minimálbér, más megoldások alapján ennyit nem lehetett volna elérni - hangoztatta Palkovics László.

    
A pandémia tapasztalatairól szólva elmondta, hogy járvány okozta gazdasági nehézségek közepette az európai országok jelentős része egyebek között a rövidített munkaidő révén tudta támogatni a munkavállalókat. Ezen belül Portugália és Magyarország is bevezette azt, hogy a munkavállalók egy része egyéni fejlesztésként külön tréningen vett részt. Mindkét országban tartottak emellett informatikai, digitális képzéseket, ezeknek a tapasztalatai mindkét oldalon sikeresek.
    

Szóba került a távmunka szabályozása is, ahol a két ország eltérő megoldást választott. Magyarország a túlszabályozás elkerülésére törekedett, a munkaadók és a munkavállalók megállapodására bízta néhány keretszabály létrehozását. Portugáliában viszont kötelezővé tették a távmunkát ott, ahol erre lehetőség volt. Mindkét országban kedvezőek ennek tapasztalatai, Portugáliában huszonegynéhány százalék tudott otthonról dolgozni, Magyarországon a távmunkában tevékenykedők aránya 2 százalékról 17 százalékra ment fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com