Palkovics László: a tervek szerint halad a kitűzött energia- és klímapolitikai célok végrehajtása

 A koronavírus-járvány ellenére a tervek szerint halad az erre az évre kitűzött energia- és klímapolitikai célok végrehajtása - mondta az innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában kedden.Palkovics László kiemelte, hogy a klíma- és természetvédelmi akciótervet az év elején hirdették meg. A terv nyolc fő eleme közé tartozik az illegális hulladéklerakók felszámolása, az egyszer használatos műanyagok forgalmazásának betiltása 2021-től, illetve az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltásának lehetővé tétele.

    
A miniszter hangsúlyozta, hogy meg fogják védeni a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól, a multinacionális cégektől elvárják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, a Mátrai Erőművet pedig környezetbaráttá alakítják.

Minden újszülött után tíz fát ültetnek, a naperőművek kapacitását meghatszorozzák a következő 10 évben, az előállított villamos energia pedig 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz 2030-ra.
    

Az akcióterv része az olcsó elektromos autók megjelenésének és használatának támogatása, a zöld busz program, és zöld államkötvény bevezetése is - tette hozzá. Palkovics László elmondta, hogy az illegális hulladéklerakók felszámolása megkezdődött, erre a célra jövőre is biztosítanak majd pénzügyi forrást. Kiemelte, hogy folyamatban van annak a jogszabályi környezetnek a kialakítása, amely szankcionálja a hulladék illegális lerakását, ezzel az újratermelődés megakadályozását szolgálva.
    

Felidézte azt is, hogy az egyszer használatos műanyagok használatának megszüntetéséről szóló törvényt már elfogadta az Országgyűlés. Segítséget kaphatnak ugyanakkor azok a gyártó cégek, amelyeknek ez az intézkedés jelentősen érinti a termékportfólióját. Tízmilliárd forint értékben írtak ki olyan technológia-fejlesztési pályázatot, amely az új termékekre történő átállást segíti, és a következő években is meghirdetik majd ezt a lehetőséget - jelezte.
    

A környezetbarát technológia alkalmazásával kapcsolatban hangsúlyozta a "szennyező fizet" elvet. Azt szeretnék elérni, hogy a környezetterhelésért felelős vállalatok áttérjenek kevéssé szennyező technológiákra - emelte ki a miniszter. Mint mondta, itt a magyar államnak is van feladata, ezek közül kiemelte a Mátrai Erőmű klímavédelmi szempontoknak is megfelelő technológiai átalakítását.
    

Hozzátette, hogy a környezetbarát technológiák alkalmazására több pályázatot is meghirdettek. Példaként említette, hogy a saját fogyasztásra történő megújuló energiatermelést a kis- és középvállalkozásoknál 2021-2022-ben összesen 32 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással ösztönzik. A napenergia-kapacitások bővítését támogatások, illetve kedvező elszámolás segíti majd. Palkovics László elmondta, hogy 2021-től magánszemélyek esetében is lesz lehetőség vissza nem térítendő támogatások igénybe vételére.
   

Az elektromobilitás térnyerésének elősegítéséről szólva a miniszter kiemelte az elektromos gépjárművek és az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlásának támogatását, valamint a zöld busz programot. Elektromos buszok beszerzésére hamarosan 36 milliárd forintos pályázatot írnak ki - jelezte. A Nemzeti energiastratégia zászlóshajó projektjei közül kiemelte egyebek mellett a dekarbonizált és rugalmas áramtermelést, a gazdaság energiahatékonyságának javítását és a közlekedés zöldítését.
    

Palkovics László hangsúlyozta, hogy a változó körülmények között is biztonságos a hazai energiaellátás. A paksi atomerőműben a járványidőszak alatt a bevezetett intézkedések eredményeként biztosítottak a folyamatos villamosenergia-termelés feltételei, a nukleáris biztonság követelményeinek megfelelően. Felidézte, hogy a Paks II. Atomerőmű Zrt. benyújtotta az új atomerőművi blokkok létesítésére vonatkozó kérelmét, valamint a fizikai védelmi engedély megszerzésére irányuló kérelmét az Országos Atomenergia Hivatalhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com