Palkovics: motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) - mondta Palkovics László a minisztérium vezetője hétfőn, egy budapesti konferencián.Kiemelte: a következő időszak EU-költségvetésének egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket Magyarországnak nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia. Utóbbi keretében az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke, Danny Biran, valamint Oliver Schatz, a Bosch ügyvezető igazgatója is előadást tartott azon a Tudományos és Technológiai Konferencián, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) épületében immár harmadik alkalommal szerveztek meg.

    
A külképviseletek, valamint a hazai kutatás, fejlesztés és innováció intézményei, vállalatai részvételével tartott konferencián Palkovics László szólt arról, hogy miközben a digitalizáció terjedésével átrendeződik a munkaerőpiac, a hozzáadott értékek tekintetében még több munkaerőre lesz szükség. "A hozzáadott érték nagyjából azonos Magyarországon a nemzetközi és a hazai tulajdonú vállalatok esetében, ugyanakkor előbbi háromszor olyan hatékony, ezért a helyzeten változtatni kell. A magyar cégeknek sokkal inkább új termékekkel kell jelentkezniük, hogy innovációs képességük növekedjen".
    

A tárcavezető úgy látta, hogy elérhető a kitűzött célszám és 2020-ra 1,8 százalékra nőhet a kutatás-fejlesztés aránya a GDP-ben.

Örvendetesnek nevezte, hogy az EU-ban Magyarország exportjában a legnagyobb a high-tech részaránya, még ha ez a sajátos hazai gazdaságszerkezetből is adódik. Mint mondta, a jövőben kiemelten építeni kell az egyetemekre, amelyek egy másfajta működési módszerrel, az állami fenntartástól a magánszféra felé távolodva képesek kutatásfejlesztési támogatást nyújtani a kis- és középvállalatoknak például termékfejlesztésre.
    

Palkovics László üdvözölte, hogy a hat science park (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Győr) fejlesztése zajlik, a további rezsicsökkentés kapcsán az optimalizált energiafelhasználásról beszélt és hangsúlyozta a szakképzési rendszer átalakításának, a felnőttképzésnek a fontosságát. Szerinte hamarosan le fogják tudni zárni az ITM és a Magyar Tudományos Akadémia között kialakult vitát. Hozzátette: nincs szó az akadémia autonómiájának megsértéséről, a dolog kizárólag arról szól, hogyan tudják elhelyezni a kutatás-fejlesztési, kutatási forrásokat. "Egyrészt a párhuzamosságok kérdését kell megoldani, másrészt azt, hogy nem tudunk mindennel azonos módon foglalkozni, bizonyos területekre muszáj lesz fókuszálni" - jegyezte meg.
    

A konferenciát Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes nyitotta meg. Hangsúlyozta: az elmúlt években kiépült a tudományos-technológiai diplomáciai hálózat, amelynek használata komoly lehetőség a hazai vállalatok és intézmények számára. "Izraeltől, a világ innovációs fellegvárától sokat tanulhatunk, például azt, hogyan lehet a képzési-akadémiai rendszert a gazdaság nyelvére lefordítani, miként tudjuk ösztönözni a startupokat. A közelgő miniszterelnöki találkozó ennek betetőzése lehet" - vélekedett.
    

Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke kitért arra, hogy az izraeli munkaerő 8,3 százaléka a high-tech területen dolgozik és ők termelik a GDP 12 százalékát, az exporthoz pedig 34 százalékkal járulnak hozzá. Hozzátette: a kutatásfejlesztésbe invesztált pénzek nagy része a magánszektorból származik, de az alapkutatásokra a kormányzat is jelentős összegeket fordít.
    

"Az innovációs hatóság a piaci semlegességet, a szükséges kormányzati kockázatvállalást biztosítja. Fontos kihívás számunkra, hogy növeljük a hight-tech területén dolgozók arányát a nők, az arab lakosság és az ortodox zsidók körében" - fűzte hozzá Danny Biran. Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kifejtette: a magyar érdek az, hogy a tehetségünket kihasználva, erőforrásainkat kihasználva tudjunk részt venni a jövő alakításában.


Kiemelte, hogy a külképviseletek szakdiplomatáikkal kiemelkedő szerepet játszanak ebben a folyamatban, nekik is köszönhető az "újító szellemű Magyarország-kép" kialakítása. Fontosnak nevezte többek között a kiemelt ipari területeket meghatározó Irinyi-tervet, az 5G-s mobilhálózat kiépítését, valamint az önvezető autókba fektetett forrásokat, utóbbiak kapcsán a zalaegerszegi tesztpálya megvalósítását.
    

Az önvezető autókról, valamint az autóipar jövőjéről beszélt előadásában Oliver Schatz, a Bosch ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a nagyvállalat az automata vezetéssel foglalkozó egyik legnagyobb központját Budapesten építi ki. Míg Palkovics László arről beszélt, hogy az önvezető autók bevezetése gazdasági, jogi és erkölcsi kérdések megoldását kívánja meg, a Bosch vezetője szerint ezek a járművek a biztonságra épülnek, növelik az emberek egyéni mobilitását, igaz - tette hozzá - elterjedésükkel a városi forgalom is nőhet.
    

"Az elektromos autókkal jelentősen tudjuk csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, és bár 2020-ra már minden ötödik új autó elektromos üzemű lesz, valószínűleg 2050-ben is lesznek még új gyártású belső égésű motorok. A jelenlegi drága és nem újrahasznosítható több száz kilós akkumulátor problémáját meg kell oldani, a budapesti fejlesztőközpontban zajlik a szilárd akkumulátor kialakítását célzó folyamat" - mondta Oliver Schatz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com