Palkovics: újabb rekord a foglalkoztatásban, minden korábbinál kevesebb az álláskereső

A rendszerváltozás óta nem tartottak nyilván az idén májusinál kevesebb álláskeresőt Magyarországon - jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdai közleménye szerint. Hozzátették, az eddigi legkedvezőbb adatot közel 235 ezer álláskeresővel 2019 decemberében regisztrálták, a legfrissebb kimutatás szerint mostanra 234 ezer alá csökkent a munka nélkül lévők száma.Palkovics László kiemelte: a munkaalapú gazdaság sikeres kiépítésének köszönhetően, egy világjárvány és a háborús helyzet dacára 2010 óta egymillió új munkahely létesült Magyarországon, a munkanélküliségi ráta a harmadára zsugorodott. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) gyorsjelentése szerint májusban az előző hónaphoz viszonyítva több mint 8 ezerrel, egy év alatt pedig 40 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma.




A 233 615 fős rekordérték előjele volt, hogy 2022 összes eddigi hónapjában kedvezőbben alakult az álláskeresők száma, mint bármikor a korábbi évek azonos hónapjában. A várakozásoknak megfelelően a szezonális munkák beindulásával - például az építőiparban mezőgazdaságban, idegenforgalomban - folytatódott a mérséklődés. A csökkenés nemcsak a baloldali kormányzás időszakára jellemző, 600 ezer fő feletti létszámhoz képest jelentős, hanem a járványhelyzetben átmenetileg megugró, 2020 nyarán mintegy 370 ezres számhoz is - hangsúlyozta a TIM.
    

A rendszerváltás óta nem tapasztalt csúcsnak számít, hogy hosszú hónapok óta hozzávetőleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A foglalkoztatás a leglendületesebben a magas hozzáadott értékű ágazatokban bővült, például az informatikában vagy a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységekben. A munkanélküliek aránya az uniós átlag felét teszi ki, és a legalacsonyabbak közé tartozik Európában.
   

Palkovics László kiemelte: "2021 végén az uniós tagállamok közül az előző negyedévhez viszonyítva Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás. A kormány a 2020 őszén elindított Vállalkozások munkaerő támogatása programmal és annak munkatapasztalat szerzést elősegítő elemeivel mostanáig több mint 52 ezer álláskereső elhelyezkedéséhez járult hozzá, mintegy 34 milliárd forinttal. A hazai foglalkoztatási ráta 2010-ben mindössze 56 százalék volt, ezzel szemben tavaly nyár óta korábban példátlanul magas szinten, 74 százalék körül alakul. A következő nagy feladat a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése"- idézte a minisztert a TIM közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com