Palkovics: vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet alakítunk ki a magyar kkv-k számára

Vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet alakítunk ki a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) számára - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, a Kárpát EXPOrt elnevezésű Kárpát-medencei Gazdasági Konferencián és Kiállításon.Kiemelte: erősíteni kell a magyar kis- és közepes cégek innovációs tevékenységét és a digitalizációhoz kapcsolódó teljesítményét, ehhez a kormány még inkább javítja a vállalkozások üzleti környezetét. Nagyon fontos, hogy a hazai és határon túli, Kárpát-medencei, elsősorban magyarok lakta térségekben működő cégek és egyetemek, oktatási intézmények együttműködése tovább erősödjön a jövőben - mondta Palkovics László újságíróknak a konferencián elmondott beszédét követően.

    
Az innovációs és technológiai miniszter előadásában elmondta: a magyar gazdaság összességében nagyon jól teltesít, ezt a GDP idei első féléves bővülése is bizonyítja, az egész éves gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások is biztatóak, a kkv-k teljesítményét azonban javítani kell.

Megjegyezte, hogy miközben a hazai kkv-knál dolgozik a magyarországi foglalkoztatottak kétharmada, addig a Magyarországon megtermelt hozzáadott értéknek alig több mint felét állítják elő a kis- és közepes cégek.
    

A hazai vállalkozások számára 2010 óta nagymértében javult az üzleti környezet, jelentősen csökkent például a kkv-k adóterhelése - mutatott rá a  miniszter. Jelezte: 2010 óta a magyar GDP mintegy 24 százalékkal bővült, a kkv-k exportja 45 százalékkal emelkedett. A magyarországi kis- és közepes cégek áru- és szolgáltatás-kivitelét tovább kell javítani, bővíteni, ösztönözni kell őket, hogy a nemzetközi piacra is kilépjenek. Ebben segítheti ezeket a vállalkozásokat a kormány magyar multikat támogató programja, mert a kkv-k egy-egy nagyobb magyar vállalat beszállító hálózatához kapcsolódva kiléphetnek a nemzetközi színtérre - fejtette ki.
   

Hozzátette: a hazai kkv-k tevékenységének erősítésére jelentős források állnak rendelkezésre 2019-ben, összesen 175,15 milliárd forint, amiből 98,45 milliárd forint vissza nem térítendő pénzösszeg. A miniszter arról is szólt, hogy az is nagymértékben javítaná, növelhetné a kis cégek eredményességét, versenyképességét, ha a mostaninál jobban bekapcsolódnának a szakképzés folyamatába és a felnőttképzésbe. Erősíteni kell a jövőben a hazai kkv-k és egyetemek együttműködését, esetleg közös gazdasági programokat is ki lehetne dolgozni.
   

Palkovics László az MTI-nek elmondta: a határon túli együttműködést javíthatja a jövőben, ha az ország nagyvárosaiban, például Győrben, Miskolcon, Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen vagy Szegeden működő egyetemek, illetve felső oktatási intézmények kiterjesztenék tudományos, oktatási illetve innovációs tevékenységüket a határon túli magyarok lakta területekre is.
    

A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei gazdasági konferenciát és kiállítást, ahol mintegy 300 magyarországi és határon túli vállalkozás mutatkozik be a meghívott regionális és nemzetközi disztribútorok, nagykereskedők, viszonteladók előtt. A mintegy 2000 látogatónak lehetősége nyílik a közvetlen kapcsolatfelvételre, üzleti tárgyalások lefolytatására az állami és szakmai szervezetekkel, és a regionális gazdasági élet szereplőivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com