Palkovics: valós képzési igényeket kiszolgáló, új felnőttképzési rendszer jön létre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok és a magyar munkavállalók képzési igényeit - tájékoztatta az innovációs és technológiai miniszter az MTI-t az ülést követően.Palkovics László az új felnőttképzési rendszer innovatív fejlesztési irányai közül kiemelte, hogy munkaerőpiaci szempontú, keresletorientált, vagyis a vállalkozások valós képzési igényeit kiszolgáló képzési rendszer jön létre. A jövőben nem a képzések folyamatát, hanem a kimenetét kell mérni és szabályozni független vizsgaközpontokkal, vagyis azt, hogy a képzés résztvevője valóban elsajátította-e a szükséges ismereteket - fogalmazott.

    
A miniszter hangsúlyozta, hogy a képzés résztvevőjét, a képző céget és a leendő munkaadót is érdekeltté kell tenni a képzés sikerében, a munkaerőpiac szempontjából lényeges ismeretek, kompetenciák átadásában és elsajátításában. Palkovics László hozzátette, hogy a képzéseket mérhetővé teszik, big data módszerekre építve mérik a képzések munkaerőpiaci eredményességét, azaz, hogy a képzést elvégzők sikeresen elhelyezkednek-e, hogyan alakul a bérük és a foglalkoztatásuk stabilitása. A nagyvállalatokat - mint mondta - arra ösztönzik, hogy megnyissák jól működő képzési kapacitásaikat a kis- és közepes vállalkozások munkavállalói előtt is.
    

Palkovics László megjegyezte, hogy nemzetközi összehasonlításban alacsony a saját munkavállalóikat képző vállalatok aránya Magyarországon, ezért jelentősen növelni kell a kis- és középvállalkozások körében a saját munkavállalóikat képző vállalatok arányát. Hozzátette, hogy a felnőttképzés rendszerének továbbfejlesztésére szólította fel tagállamait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is. A szervezet szerint azért van szükség a mielőbbi változtatásokra, hogy a munkaerőpiaci szereplők a lehető leggyorsabban felkészüljenek az új technológiák jelentette kihívásokra - fogalmazott.
    

A tárcavezető a ITM céljának nevezte, hogy 2030-ra minden negyedik felnőtt részt vegyen valamilyen képzésen. Hozzátette, a jelenlegi felnőttképzés nem mennyiségi, hanem minőségi problémával küzd, mivel a vállalati oldalról a felnőttképzésből kikerülők esetén is gyakori kritika a különféle kompetenciák hiánya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com