Párbeszéd: megmaradhat a régi szabályok szerinti kata

A Párbeszéd külön szavazásra kérte ki a költségvetést megalapozó törvény összegző módosító javaslatának két pontját, mert úgy véli, ha azokat nem fogadja el a keddi szavazáson a parlament, akkor a kata a korábbi szabályok szerint marad meg.Tordai Bence társelnök, frakcióvezető kedden sajtótájékoztatón azt mondta, ezzel lehetőséget biztosítanak arra, hogy a parlament, illetve a kormány teljesítse az új kata-szabályok ellen tüntetők követeléseit. Hozzátette, a tiltakozók csak annyit kérnek, hogy ne ötven napon belül kelljen átállniuk egy új adózási formára. Az érintettek némi adóemelést is elfogadnának, ha azt egyeztetések előzik meg, és a döntéshozók január 1-jéig kitolják a bevezetés határidejét - mondta.
    

Ez a jogszabály nemcsak több százezer magyar családot hoz nagyon súlyos helyzetbe, de fokozza a megélhetési válságot, illetve "brutális adóemelést" és egy megoldhatatlan könyvelési akadályt is jelent - fogalmazott. Szabó Rebeka, a Párbeszéd másik társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz, illetve a kormány a "rezsihazugsággal és a kata-törvény eltörlésével" megélhetési válságba taszítja az ország jelentős részét. Nem véletlenül vannak napok óta tüntetők az utcákon, akik azt követelik, hogy vonják vissza "ezt a gyalázatos törvényt", és ne néhány hetes határidővel próbáljanak adóév közben megvalósítani egy teljesen új adózási formát - tette hozzá.
    

Úgy fogalmazott: a tüntetők hiába bíztak Novák Katalin köztársasági elnökben, hétfőn kiderült, hogy "ő is ugyanolyan Fidesz-pártkatona, mint ez előző köztársasági elnök volt, és gondolkodás nélkül (...) aláírta ezt az adóemelést, ezt a nagyon rossz jogszabályt".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com