Parragh László: 120-150 milliárddal javult a vállalkozók pozíciója az idén

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015. évi kilátásokat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek a kamara idei tevékenységét értékelve.

mkikÚgy vélte, az MKIK erős, befolyásos köztestületté vált az elmúlt évek során, véleményére figyelnek a gazdaság szereplői, a politikai döntéshozók, és ha ez az állapot tartós marad, akkor szerinte európai kamarai rendszerről lehet beszélni.

A kamara 2014. évi eredményei között említette, hogy sikeresen léptek fel a kormánynál a Szép-kártya tervezett megadóztatásának enyhítéséért, a felsőoktatás átalakításáért, a készülő közbeszerzési törvény egyszerűsítéséért.

Az év második felében nyolc állami szervezettel kötöttek megállapodást adatbázisok átadásáról az üzleti élet biztonságát erősítő egységes információs rendszer létrehozása érdekében.

Stratégiai jelentőségűnek értékelte a kamara duális képzésben elért eredményeit: a szakmunkásképzők már bevezették, a felsőoktatási intézmények pedig fokozatosan vezetik be a gyakorlatorientált képzést.

Egyebek között ennek is köszönhető, hogy a fiatal magyar szakmunkások eredményesen szerepelnek a nemzetközi szakmai versenyeken - jegyezte meg, hozzátéve: nemzetközi siker, hogy Magyarország rendezheti meg a térség országai közül elsőként 2018-ban a Fiatal Szakemberek Európa Bajnokságát, az EuroSkills versenyt.

Parragh László kiemelte, hogy a kormány elfogadta a kamara álláspontját az uniós források felhasználására, és a 2014-2020-as időszakban a keret 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja, fókuszba állítva a növekedést, a foglalkoztatás, a termelőkapacitások bővítését, a fenntarthatóságot.

Az uniós források kihelyezésében, a vállalkozások finanszírozásában a kamara a KAVOSZ Zrt. által gondozott Széchenyi Kártya Programban is aktívan vesz részt - emlékeztetett Parragh László. Az MKIK ez évi tevékenységének fontos területe volt az is, hogy hozzájárult a vitás kérdések rendezésében a békéltető testületek és a választott bíróság működtetésével.

A kamara külgazdasági tevékenysége erősödött az idén, az MKIK képviselője meghívást kap minden kétoldalú gazdasági vegyes-bizottsági ülésre, a külföldre utazó kormányzati delegációkba - mutatott rá Parragh László.

Szólt arról is, hogy az MKIK és a Nemzetgazdasági Minisztérium között 2012-ben létrejött támogatási szerződés alapján a kamara évről évre pályázatot ír ki külföldi megjelenés támogatására. Az idén 183 pályázatot fogadtak el, 21 területi kamara, valamint 12 viszonylati tagozat 278 millió forint támogatás kapott, ezzel 5 ezer vállalkozás részvételét segítették nemzetközi rendezvényeken.

Az MKIK folyamatosan bővíti a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat segítő tagozati rendszerét is, legutóbb német tagozatot hoztak létre.

A magyar gazdaság teljesítményét értékelve Parragh László kiemelte, hogy 2014-ben a makrogazdasági mutatók jók, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, bővültek a beruházások, a belső fogyasztás, az export, és defláció van. Jövőre kedvező esetben a GDP növekedése meghaladhatja a 2008. évi válság előtti szintet, azaz a "visszatérés" éve lesz - mondta. A biztató folyamatok mellett ugyanakkor felhívta a figyelmet az ukrán és az orosz helyzet bizonytalansága miatti kockázatokra.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com