Partnerségi megállapodást kötött az Emmi és a Szerencsejáték Zrt. a fogyatékossággal élők foglalkoztatásáért

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Szerencsejáték Zrt. a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatásáról.Kásler Miklós miniszter a pénteki budapesti aláírást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány törekszik arra, hogy mindenki a képességeinek megfelelő munkát végezhessen, és ez a fogyatékossággal élők számára kiemelkedően fontos a megfelelő munkakörülmények kialakításával.
    

Hozzátette: a kormány az idén 50 milliárd forinttal többet szán a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítésére, ez 10 százalékkal több, mint az előző évben. A miniszter közölte: az érintettek 44 százaléka - 160 ezer ember - képes a munkaerőpiacon munkát vállalni, ez az arány 2010-ben 18 százalék volt. Kásler Miklós kiemelte, a megváltozott munkaképességű emberek sokféle támogatást kapnak az államtól, de azok a munkáltatók is, akik fogyatékossággal élőket foglalkoztatnak.
   

Az ilyen együttműködések értelme a tapasztalatok megosztása, a társadalmi szemlélet szélesítése, valamint a munkakörülmények jobbítása munkáltatói és jogalkotói oldalról - tette hozzá a miniszter. Bozóky Alex, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója azt mondta, a cég életében meghatározó ez az együttműködés, hiszen egy nemes ügy érdekében fogtak össze a minisztériummal.
    

Elmondta, a Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalási célkitűzései fókuszában már két évtizede a fogyatékossággal élők integrációja áll, ezt szeretnék még magasabb szintre emelni, ezzel is hozzájárulva a kormányzati célok megvalósításához. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy üzemeltetnek egy sorsjegyértékesítő karitatív hálózatot, ezzel 160 megváltozott munkaképességű embernek adva munkát 67 település 110 értékesítőhelyén. Hozzátette: ezzel a létszámmal a vállalatnál foglalkoztatottak 10 százaléka megváltozott munkaképességű.
    

Ezen kívül a fogyatékossággal élő játékosoknak a legmagasabb szintű szolgáltatást kívánják nyújtani a lottózókban és a digitális térben testreszabott módon - ismertette. Bozóky Alex úgy vélte, minél nagyobb egy vállalat, a szerepe annál meghatározóbb nemcsak a gazdaságban, de a társadalmi felelősségvállalás területén is. "A korlátokat csak lehetőségekkel lehet lebontani" - fogalmazott a vezérigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com