Pénteken sem számítanak jelentős elmozdulásra a szakértők

Stagnálásra vagy enyhe esésre lehet számítani pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a kereskedés egész héten szűk sávban mozgott - közölte az MTI-nek elküldött elemzésében Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője pénteken.Megjegyezte, hogy a vezető részvények gyorsjelentési időszaka egy hét múlva zárul az OTP jelentésével.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a külföldi tőzsdék kedvező hangulata várhatóan a BÉT-re is kihat, de kisebb emelkedés várható csupán. Utóbbira - mint mondta - különösen akkor lehet esély, ha 2800 forintnál megáll a Mol napok óta tartó esése. A szakértő a többi vezető részvény árfolyamában nem számít jelentős elmozdulásra.  

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 327,95 pontos, 0,84 százalékos csökkenéssel, 38 643,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 38 forinttal, 1,34 százalékkal, 2806 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
   

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,86 százalékkal, 11 490 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal, 462 forintra gyengült, forgalma 322,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,58 százalékkal, 6045 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com