Pénztárgépek - Tartható határidőket kér a pénztárgép szövetség

A Magyar Pénztárgép Szövetség tartható határidők kiszabását kéri a kormánytól, amikor a gazdaság más szektoraiban is bevezetik az online kasszákat - közölte a frissen megalakult szakmai szervezet csütörtökön az MTI-vel.

navA szövetség szerint az online pénztárgéprendszer egyenlőséget teremt a cégek között, mert megszünteti az adóelkerülő vállalkozók eddigi versenyelőnyét, de fontos a kiskereskedelmi online átállás tapasztalatainak hasznosítása.

A közlemény idézi Novák Zoltánt, a szövetség elnökét, aki elmondta: az előző időszak legnagyobb tanulsága az volt, hogy csak tartható határidőket érdemes kitűzni. Figyelembe venni, hogy a pénztárgépek gyártása és leszállítása között nagyjából 3 hónap telik el, egy új pénztárgép kifejlesztése és engedélyeztetése pedig legalább féléves folyamat.

Az elnök kiemelte: ezek az időszakok mindegyik gyártóra igazak, egyetlen felelős vállalat sem ígérhet ezeknél lényegesen gyorsabb szállítást.

Közölték: a szakma szerint szükség van egy hatósági áras éves felülvizsgálati díjra.
A rendelet előírja az éves felülvizsgálatot, hiszen Magyarország legnagyobb és legbonyolultabb IT-rendszerének szükséges a rendszeres karbantartása.

A Magyar Pénztárgép Szövetséget forgalmazók, beszállítók és viszonteladók alapították. A szövetség célja, hogy összefogja az iparági véleményeket és folyamatos kapcsolattartással, illetve szakmai javaslatok készítésével segítse a kormányzatot és a Nemzetgazdasági Minisztériumban működő pénztárgép-munkacsoportot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com