Pénzügyminiszter: folyik a költségvetés áttervezése

A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A vírus és a járvány elleni védekezések gazdasági hatása a teljes költségvetést átírja - hangsúlyozta.

A gazdaságvédelmi lépések - a vállalkozások adófizetésének halasztása, a végrehajtások, árverések felfüggesztése, a törlesztési moratórium - megkövetelik, hogy a pénzügyi fedezetet biztosító költségvetésnek is lennie kell.

    
Emlékeztetett arra, hogy a 2020-as költségvetés elfogadásakor 2019-ben még szolid világgazdasági környezettel, 4 százalékos növekedéssel terveztek. Hangsúlyozta, az idei költségvetés áttervezésekor az a feladat, hogy a bevételi és a kiadási oldalt a valós gazdasági folyamatokhoz igazítsák, és előkészítsék azokat a hosszú távú intézkedéseket, amelyek a gazdaság újra indításához szükséges pénzügyi fedezetet megteremtik.
    

Keresik a pénzügyi forrásokat arra, hogy a magyar gazdaság újra tudjon indulni, és a későbbiekben olyan sebességgel haladjon, mint amilyen a korábbi hónapokra volt jellemző - tette hozzá. Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar gazdaságban elért eredményeket, például a munkahelyeket, meg kell védeni. A pénzügyminiszter szólt arról, hogy a kiadási oldalon is vannak áttervezésre váró tételek, például az olimpia elhalasztása miatt.
    

Varga Mihály kijelentette, a költségvetésnek abba az állapotba kell kerülnie, hogy minden kormányzati intézkedésnek adott legyen a pénzügyi fedezete. A munkahelyek védelmén túl a pénzügyi eredményeket - a kisebb államadósság, a kisebb hiány elérését - meg kell védeni. Továbbra is cél, hogy 3 százalék alatt maradjon az államháztartás hiánya.
   

Eredetileg 1 százalékos hiányt terveztek erre az évre, ez a szám már nem tartható, de a költségvetésben több mint 400 milliárd forint tartalék van, vagyis adott a tér arra, hogy akár 3 százalékos deficittel is kezelhető legyen a helyzet. Ha viszont a gazdaság újra indításához feltétlenül szükséges, akár magasabb hiány is elképzelhető - mondta a pénzügyminiszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com