Pénzügyminisztérium: félrevezető hírekkel támadják a turizmus fejlesztését

Félrevezető hírekkel támadják a turizmus fejlesztését egyes sajtóorgánumok, kifogásolva az induló beruházásokat, miközben a kormány pályázata a járvány miatt veszteségeket elszenvedő hazai turizmust támogatja több száz munkahely megvédésével és létrehozásával - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) a közösségi oldalán közzétett pénteki bejegyzésben.Kiemelik: ahogyan azt március elején Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, a járvány utáni újraindulást segítve 8 milliárd forintnyi turisztikai beruházás valósul meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával. Nyolc új panzió építése kezdődik meg és 9 szállodában indulnak fejlesztések. "Egyes portálok ma reggeli írásaikban mégis kifogásolták az induló beruházásokat" - írták.

    
Ezzel szemben tény, hogy a pályázat a járvány miatt veszteségeket elszenvedő hazai turizmust támogatja. A beruházásokkal összesen 410 szállodai szobát újítanak fel, 90 új szállodai- és 130 új panziószoba jön létre, jelentősen javítva ezzel a szálláshely-kínálatot a térségben. A beruházások több száz munkahelyet védenek meg és hoznak létre a kivitelező cégeknél és a felújított szálláshelyeknél - húzta alá a tárca.
    

Kifejtik: Pest megye az uniós előírások miatt lényegesen kevesebb fejlesztési forráshoz jut, a kormány ezért indított célzottan olyan pályázatot, amely a térség beruházásait segíti. A beérkezett pályázatok értékelését Pest Megye Önkormányzata és a Pénzügyminisztérium egymástól függetlenül, az előírásoknak megfelelően végzi, a döntésben részt vesz a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Államkincstár is.
    

"A pályázat nélkül ezek a fejlesztések nem tudnának megvalósulni, így akik ezeket a beruházásokat támadják, az érintett 11 települést, több száz munkahelyet és a térség turizmusát támadják" - olvasható a bejegyzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com