Péterfalvi Attila: idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság

 Idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi irányelvek (GDPR) megsértése miatt - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (NAIH) elnöke szerdán egy Budapesten rendezett konferencián.A bírság összege uniós szinten nem harmonizált - jelezte, azokat "óvatosan" emelik. A GDPR alkalmazása óta eltelt másfél évről elmondta: Magyarország európai összehasonlításban jól áll a GDPR alkalmazásában. Magyarországon 30 millió forint volt a legmagasabb kiszabott bírság, ami a Sziget Fesztivál szervezőjét érintette, egy pénzintézet pedig 25 millió forintos bírságot kapott. A BKK 10 millió forintos, a DK pedig 11 milliós bírságot kapott, különleges adatok védelmének megsértése miatt.

   

Közlése szerint a hatósághoz eddig összesen 1656 bejelentés érkezett. Kitért arra is, hogy a hatóság felkészülését a kormány támogatta, 40 új munkatársat vettek fel, a 2016-os 560 millióval szemben 2020-ban 1 milliárd 500 millió forintos költségvetéssel gazdálkodhatnak majd. Péterfalvi Attila szerint széleskörű együttműködést kellene kialakítani a GDPR-ben érintett hatóságokkal - ez nem csak Magyarországon, Európában is hiányzik. Tart a GDPR felülvizsgálata, nem lát arra esélyt, hogy az irányelv szövegén módosítanának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com