PM: 130 milliárd forint a magyar haderő fejlesztésére

Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) - jelentette be szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).A közlemény szerint a finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy Magyarország több lábon álljon az adósságkezelésben. Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé.


A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS szerződéshez kapcsolódik, amelyet Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg. A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel. A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év - ismertette a PM közleménye.

    
A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából, másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is. A kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért fogadta el a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amellyel az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com