PM: 800 millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban

Nyolcszáz millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.A járványhelyzet is rámutatott, hogy erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biztonságos élelmiszerellátása - jelentette ki Varga Mihály a VITA-Sütő Kft. új üzemegységének virtuális átadásán a közlemény szerint.

    
A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy az élelmiszeripari vállalkozások fejlődését is segítse, ehhez költségvetési oldalról is biztosítottak a források. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy válságálló a magyar élelmiszeripar, az ágazat tavaly a járvány ellenére is növekedni tudott. A hazai élelmiszeripar teljesítményét a magyar termékek iránti kereslet is segítette: az élelmiszer-kereskedelem a járvány ellenére is 3 százalékkal nőtt a tavalyi évben, amely jó alapja az idei növekedésnek is - tette hozzá.
    

A miniszter ismertette: a Nagyvállalati Beruházási Támogatással az elmúlt 5 évben 179 vállalat 380 milliárd forint értékű fejlesztése valósult meg, amellyel több mint 3100 munkahely jött létre. A VITA-Sütő Kft. a program révén új csarnokot épített és modern gyártósort állított üzembe telephelyén. A vállalat 280 millió forint kormányzati támogatással, 800 millió forint értékben fejlesztette Komáromban található sütőüzemét. A beruházás hozzájárult 270 munkahely megőrzéséhez. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a pékáruk piacán Magyarország importkitettsége - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com