PM: a felelős üzleti magatartás versenyképességi tényező

Azokba az országokba, ahol kellő súlyt fektetnek a felelős üzleti magatartásra, szívesebben mennek a beruházók, mert jobban számolhatnak az egyenlő versenyfeltételekkel, hosszabb távra tudnak tervezni - hangsúlyozta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium (PM), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi hétfői konferenciáján.A PM  tájékoztatása szerint az államtitkár hozzátette, hogy a felelős magatartás a vállalatok számára is megtérül, az etikus magatartás vonzerőt jelent a fogyasztók szemében, ezért mindenképpen versenyképességi tényezőnek tekinthető.

   
Változó világunkban a társadalmi és környezeti problémák felértékelik azoknak a vállalatoknak a szerepét, amelyek számára a profittermelés nem zárja ki a felelős magatartást és az értékteremtést - fogalmazott Gion Gábor. A felelős vállalatok hozzájárulnak a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődéshez, mindezt önkéntesen teszik, mert úgy ítélik meg, hogy hosszú távon ez a magatartás megtérül - hangsúlyozta az államtitkár, aki kiemelten fontosnak tartja, hogy a pénzügyi intézmények is egyre komolyabban vegyék a felelősség kérdését.
   

A közleményben a PM felidézte, hogy az OECD a felelős üzleti magatartás ösztönzése érdekében 1976-ban alkotta meg a multinacionális vállalatokra vonatkozó irányelveit, amelyek új, nem jogi eszközt jelentettek és jelentenek az etikai elvárások érvényesülésének előmozdítására. Az irányelvekhez csatlakozott országok kormányai - az OECD 36 tagállama mellett 12 ország - vállalják, hogy a megfogalmazott ajánlásokat közvetítik az országaikban tevékenykedő vagy onnan származó multinacionális vállalatok felé.
    

Magyarországon a Pénzügyminisztérium vezetésével működő OECD Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont aktív szerepet vállal a célok megvalósításában, amit ez a konferencia is jól mutat - írta közleményében a tárca. A tájékoztatás szerint a hétfői budapesti rendezvényt csaknem 100 résztvevő jelenlétében Gion Gábor és Christine Kaufmann, az OECD Felelős Üzleti Magatartás Munkacsoport elnöke nyitotta meg, a nap folyamán előadást tart Bodó Sándor, az Információs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, valamint Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com