PM: a fellendülés jeleit mutatják a lakásépítési adatok

Harmincnégy százalékkal több lakás épült idén az első félévben, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb lakásépítési adataiból. A számok azt mutatják, hogy az ország egész területén dinamikusan növekedtek a használatbavételek az első hat hónap során - kommentálta csütörtökön kiadott közleményében a legfrissebb adatokat a Pénzügyminisztérium (PM).A kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően immár hatodik éve folyamatosan emelkedik az új építésű lakások száma, 2019-ben több mint 21 ezer új lakás készült el, idén az első félévben pedig már 8697, ami 34 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.

A kormány lakáspolitikai célja a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági válság ellenére változatlan: segíteni a családokat az otthonteremtésben, valamint támogatni a fiatalokat a lakáshoz jutásban.

    
A KSH adatai szerint a járvány kirobbanása utáni hónapokban az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma átmenetileg visszaesett, és 2019 azonos hónapjaihoz képest márciusban kétharmadára, április-májusban alig több mint felére csökkent, júniusra már újra megközelítette az egy évvel korábbi szintet. Budapesten az április-májusi visszaesés még erőteljesebb volt, azonban júniusban a tavalyinál majdnem kétszer több lakás építését kezdeményezték, ez pedig annak a jele, hogy a magyar gazdaság kilábalása a válságból egyértelműen megkezdődött. A használatba vett lakások számát tekintve nem mutatható ki hasonló visszaesés: a második negyedévében 40 százalékkal több lakás készült el, mint az előző év azonos időszakában.
    

A lakásépítések településszerkezet szerinti bontását tekintve elmondható, hogy az ország egész területén növekedtek a használatbavételek. Budapesten 22 százalékkal, a megyei jogú városokban 40 százalékkal, a kisebb városokban 47 százalékkal, a községekben pedig 23 százalékkal bővült az átadott lakások száma.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com