PM: A járványügyi védekezés növelte a központi kormányzat deficitjét

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések biztosítása és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárta az első negyedévet, ami 37,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál; a társadalombiztosítási alapok hiánya 110,2 százalékkal nőtt - derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.A központi alrendszer bevételei 518,2 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal 5808,9 milliárd forintra, a kiadások 830,4 milliárd forinttal, 13,6 százalékkal 6953,0 milliárd forintra emelkedtek az előző év első három hónapjához képest.

    
A központi költségvetés 943,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 18,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 182,7 milliárd forintos hiányt mutattak március végén. A központi alrendszer első negyedévi hiánya az idei évre elfogadott 1491,2 milliárd forintos előirányzat  76,7 százaléka volt. Ezen belül a társadalom biztosítási alapok deficitje 57,5 százalékkal haladta meg az éves előirányzatot.
    

Márciusban 604,4 milliárd forint volt a központi kormányzat hiánya 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A költségvetés és az állami pénzalapok hiánya alacsonyabb volt a tavaly márciusinál, az egészségbiztosítási alap 112,2 milliárd forintos havi deficitje viszont több mint duplája a tavaly márciusinak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com