PM: a vállalkozások kedden éjfélig választhatnak kedvezőbb adózási módot a teljes évre

A vállalkozások december 31-én éjfélig választhatnak kedvezőbb adózási módot, a határidő lejártáig választható a kisvállalati adó (kiva), illetve a kisadózók tételes adója (kata), ha a teljes 2020-as adóévben így adózna a vállalkozó - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel.A kormány több speciális, jelentős összegű adómegtakarítást biztosító, adózási formát kínál a vállalkozásoknak, amelyek közül jövőre a kiva még kedvezőbbé válik. Ahhoz, hogy a vállalkozás ezzel a lehetőséggel élni tudjon, mindössze annyit kell tenni, hogy 2019. december 31-én éjfélig az erre vonatkozó bejelentést el kell juttatni az adóhivatalnak.

    
A közleményben emlékeztetnek, hogy a kiva mértéke jövőre egy százalékponttal - 13 százalékról 12 százalékra - csökken. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a kiva választásával jövőre mintegy 57 ezer cég járna jobban, az érintettek összességében 24 milliárd forintnyi közterhet takaríthatnak meg 2020-ban.

Hozzátették, hogy december elseje óta már több mint nyolcezer cég jelentkezett be kivásként.
    

Ugyanakkor megjegyezték, hogy kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2019-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni, ugyanis a kiva alanyiság kezdő napjával a cég számára új, önálló üzleti év kezdődik. A Pénzügyminisztérium azt javasolta a vállalkozásoknak, hogy szánjanak 10 percet a minisztérium kiva-kalkulátorára, mert úgy vélik, hogy a kivával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna. A kalkulátor segítségével, amely a https://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/adougyekert-felelos-allamtitkarsag/hirek/matol-mar-elerheto-a-2020-as-kiva-kalkulator címen érhető el, a vállalkozások kiszámolhatják a köztehercsökkentés mértékét.
   

Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség - működő vállalkozásoknál - a bejelentést követő adóévre választható, vagyis, ha valaki 2020-ban szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig jeleznie kell az adóhivatalnak. Szilvesztert követően az alanyi mentességet csak a 2021-es adóévre választhatják a vállalkozások. Az alanyi adómentesség értékhatára 2019-től kedvezőbb lett, négymillió forinttal nőtt. A bevételi határ jövőre is 12 millió forint. Az alanyi mentes vállalkozásnak - fő szabály szerint - nem kell áfát felszámítania, fizetnie és bevallást sem kell készítenie.
    

A gazdaságvédelmi akcióterv újabb, adórendszert egyszerűsítő pontja alapján 2020. január 1-től megszűnik az eva, a kedvező adózási módot nem választó egyéni vállalkozó ettől az időponttól automatikusan a vállalkozói személyi jövedelemadó, a társas vállalkozás pedig a társasági adó alanya lesz. A Pénzügyminisztérium és az adóhivatal már szeptember végén tájékoztatta a 17 ezer érintettet a legfontosabb tudnivalókról. Mindezek ellenére, ha valaki az utolsó napokra hagyta a döntést, akkor segít a pénzügyi tárca tájékoztatója és az eva-kalkulátora, amely a https://ngmszakmaiteruletek.kormany.hu/eva-tajekoztato oldalon érhető el.
    

Arról is beszámoltak, hogy akik még idén választják a katát, a teljes 2020-as évben így adózhatnak. Viszont annak, aki majd csak jövőre választja ezt az adónemet, számolnia kell azzal, hogy a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig még a korábbi adózási mód szabályait kell alkalmaznia, azaz tört adóéve keletkezik.
     

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok (a kata választásánál: 19T101, 19T101E, 19T201, 19T201T, a kivánál pedig: 19T201, 19T201T, 19T203KV) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és akár otthonról is elektronikusan beküldhetőek - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com