PM-államtitkár: az adórendszer támogatja a kkv-kat

Magyarországon megéri vállalkozni, az adórendszer támogatja a kis- és középvállalkozásokat - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.Hozzátette: Magyarországon az 1,2 millió vállalkozás 99 százaléka mikro-, kis-, és középvállalkozásnak számít, nemzetközi szinten is kiemelkedő, hogy a kedvezményeik évről-évre bővülnek. Elmondta, hogy a kormány nemcsak az adórendszeren keresztül támogatja a kkv-kat, hanem a költségvetésből, valamint uniós forrásokból is. Az adózási környezet egyrészt speciális adófajtákkal, kevesebb adminisztrációval és közterhekkel és közvetlen adókedvezményekkel segíti a kkv szektort.

    
Hozzátette: Magyarországon 1,2 millió vállalkozás 99 százaléka mikro-, kis-, és középvállalkozásnak számít, nemzetközi szinten is kiemelkedő, hogy a kedvezményeik évről-évre bővülnek.

Elmondta, hogy a kormány nem csak az adórendszeren keresztül támogatja a kkv-kat, hanem a költségvetésből, valamint uniós forrásokból is. Az adózási környezet egyrészt speciális adófajtákkal, kevesebb adminisztrációval és közterhekkel, és közvetlen adókedvezményekkel segíti a kkv szektort - ismertette.
    

Az egyik adófajta a kisvállalati adó (kiva), a mértéke idén januártól 13 százalékról 12 százalékra csökkent, ez az EU-ban a legversenyképesebbnek számít. A kivások száma évről évre nő, közel 50 ezer ilyen adózó van. A szochó tervezett csökkentésével  párhuzamosan a kiva mértékét is tovább mérsékelhetik - jelezte.
    

A legnépszerűbb adónem a kisadózók tételes adója (kata), 377 ezer ilyen vállalkozás van, a számuk három év alatt megduplázódott. A kata szabályai is egyre kedvezőbbek, 2017 január elsejétől kétszeresére, 6 millióról 12 millió forintra nőtt a kata bevételi határa - mondta. A közvetlen adókedvezmények közé sorolta az államtitkár, hogy 2017 óta Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó, 9 százalék.
    

Kitért arra is, hogy a fejlesztési adókedvezmény kibővítésével még több beruházás valósulhat meg Magyarországon. A kkv-ra vonatkozó fejlesztési adókedvezmény jogcímének értékhatárát 500 millió forintról, 3 lépésben fokozatosan csökkentik: 2019 július 24-től a kisvállalatok esetében 300, a középvállalkozások esetében pedig 400 millió forintra, 2021-től előbbi 100 millió forintra, utóbbi kör esetében pedig 200 millió forintra csökken. 2022-től kisvállalatok esetében 50, középvállalkozások esetében pedig 100 millió forint lesz majd a fejlesztési adókedvezmény jogcímének értékhatára.
    

A beruházási értékhatár csökkentése mintegy 7 ezer vállalkozást érinthet - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy idén januártól bejelentett beruházásoknál megszűnnek a létszám- és bérköltség növelésére vonatkozó feltételek. Elmondta: az adóelőleg feltöltést eltörölték tavaly decemberben, amivel 150-170 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál, több mint 35 ezer cég érintett a kedvezménnyel.
    

Közölte: mintegy 723 ezer cég tartozik az alanyi áfamentes körbe, 2019-től évi 12 millió forint az áfamentesség bevételi határa. Ezeknek a cégeknek kevesebb közterhet kell fizetniük, egyszerűbb az adózásuk is. A kormány döntése szerint 2014 és 2020 között az uniós fejlesztési források 60 százalékát közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítják. Ezt a célt szolgálja a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP). Tavaly decemberig a GINOP források 19 205 vállalkozást segítették összesen mintegy 974 milliárd forinttal.
    

Ismertetése szerint a központi költségvetésből a kormány az építőipar technológiai korszerűsítésére 24 milliárd forint, a beszállítói fejlesztésekre több mint 6 milliárd forint, az Ipar 4.0 programra közel 3 milliárd forint, az Irinyi Terv iparstratégiájára pedig 4,5 milliárd forint támogatást nyújtott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com