PM-államtitkár: kedvező az üzleti környezet Magyarországon

A beruházások dinamikus bővülése is azt bizonyítja, hogy kedvező az üzleti környezet Magyarországon - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva az M1 aktuális csatornán csütörtökön.A KSH legfrissebb közlése szerint a második negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét. Az államtitkár hozzátette, jelenleg 3300 milliárd forintnyi kapacitás bővítő beruházás van folyamatban, ez az összeg a GDP 8 százalékával egyenértékű. Kiemelte, a tervezett fejlesztések megvalósítását követően további ütemes gazdasági bővülés várható.

    
A PM által az MTI-nek szerdán eljutatott közlemény szerint több mint 4000 milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon az idei első fél évben, ami érdemben járult hozzá a kimagasló gazdasági növekedéshez. A közel 20 százalékos bővülésben fontos szerepe van a kormány beruházásösztönző intézkedéseinek, az uniós források felhasználásának, az otthonteremtési program sikerének, valamint a tőkevonzó gazdaságpolitikai és kedvező üzleti környezetnek.
    

Az adatok egyértelműen jelzik, hogy továbbra is dinamikus a magyar vállalkozások beruházási kedve. A magyar gazdaságban magas termelői kapacitáskihasználtság jellemző, amely a beruházások és így a GDP hosszabb távú bővülését vetíti előre. A kormány növekedést elősegítő gazdaságpolitikájának eredményeként a magyar beruházási ráta 2017 óta folyamatosan emelkedik.


A mostani adatok ismeretében ez már 27 százalék felett alakulhatott, aminek köszönhetően Magyarország már az uniós tagállamok élmezőnyében szerepel, a visegrádi országok átlagát is jóval meghaladva. A kedvező folyamatok várhatóan a jövőben is fennmaradnak, amihez a Gazdaságvédelmi akcióterv már elindult intézkedései, illetve a versenyképességi program beruházásösztönző elemei egyaránt hozzájárulnak - olvasható a minisztérium közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com