PM-államtitkár: könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.Mintegy 3,5 millió magánszemélyt, vállalkozást és céget érint az a könnyítés, ami szerint az idei évtől az évi két alkalom, március 15. és szeptember 15. helyett már csak egyszer kell gépjárműadót fizetni - mondta Izer Norbert. Az államtitkár kifejtette: a kormány azért is döntött a szabályok egyszerűsítése mellett, mert az adózók nagy részénél az évi kétszeri fizetés során sokszor megtörtént, hogy vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán is kifizették.
    

Izer Norbert emlékeztetett, 2021. január 1-től a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vette át a belföldi gépjárművek adójával kapcsolatos feladatokat. A NAV 2021-ben a gépjárműadóról határozatot küldött az adózóknak. Ameddig az ebben meghatározott gépjárműadó-kötelezettség nem változik, az adóhivatal az éves gépjárműadóról csak értesítést küld, új határozatot nem - ismertette.
    

Felhívta a figyelmet arra: amennyiben problémát okozna az adózóknak az évi egyszeri fizetés, annak érdemes kihasználnia az Európai Unió legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV mobilalkalmazásában (NAV-Mobil) csak néhány kattintás, ráadásul automatikusan jár. Az családok, a lakosság vagy például az egyéni vállalkozók az öthavi, pótlékmentes részletfizetést június 30-ig, évente egyszer vehetik igénybe - hangsúlyozta Izer Norbert.
    

Az államtitkár hozzátette, az az egyesület, alapítvány, köztestület pedig mentesül a gépjárműadó megfizetése alól, amelynek járműve költségvetési szerv, egyesület vagy alapítvány tulajdonában van, és nem keletkezett a tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com