PM: amerikai beruházások is gyorsíthatják a gazdaság újraindítását

"Az adócsökkentésekkel, a beruházások támogatásával folytatjuk a gazdaság újraindítását, az üzleti környezet javítását" - jelentette ki Varga Mihály az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (USHBC) ülésén. A pénzügyminiszter kiemelte: az amerikai vállalatoktól kapott visszajelzések alapján a magyar gazdaságba vetett bizalom továbbra is töretlen.A Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye arról számolt be, hogy immáron hatodik alkalommal látogattak Budapestre a legnevesebb amerikai cégek felsővezetői az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács szervezésében. A 10 amerikai nagyvállalat vezetőjét tömörítő delegációt a magyar tárcavezető a Pénzügyminisztérium épületében fogadta.
    

Varga Mihály az ülésen kifejtette: tavaly, amikor ugyanezen a fórumon találkoztak, még a munkahelyek védelmét érintő együttműködés volt a legfontosabb cél. Ez a munka eredményes volt: a magyar gazdaság kiállta a járvány okozta válságot, Európa egyik leggyorsabb növekedését mutatja, a foglalkoztatottság szintje minden korábbinál magasabb - közölte. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a várhatóan 7 százalékot is meghaladó ütemben bővülő magyar gazdaság komoly lehetőségeket kínál a befektetőknek," ezért a gazdaság újraindításában az amerikai vállalatokra is számítunk" - írta a PM.
   

Mint Varga Mihály fogalmazott: az Egyesült Államok az Európán kívüli legnagyobb befektető Magyarországon, mintegy 1700 amerikai tulajdonú vállalat nagyjából 106 ezer embernek ad munkát az országban. Az 50 legnagyobb amerikai vállalat közül 40 van jelen Magyarországon, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2020-ban elérte az 5,8 milliárd dollárt. A járvány ellenére az USA beruházásai 2020-ban mintegy 2500 munkahelyet teremtettek Magyarországon, ami a külföldi befektetők által tavaly létrehozott összes munkahely negyedét teszi ki, ezzel vezeti a befektetők listáját.
    

A 2016-ban New York-ban alakult Amerikai-Magyar Üzleti Tanács révén olyan amerikai nagyvállalatok ismertetik Magyarországgal kapcsolatos tapasztalataikat, amelyek már jelentős befektetésekkel rendelkeznek Magyarországon, vagy érdeklődnek a kereskedelmi és beruházási lehetőségek iránt - írta közleményében a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com