PM: Andorrával is lesz adóegyezménye Magyarországnak

Andorra és Magyarország között lezárultak a tárgyalások, így ez lehet hazánk nyolcvannegyedik adóegyezménye - jelentette be szerdai közleményével a Pénzügyminisztérium (PM).Nemcsak kisebb fizetendő adót és kevesebb bürokratikus terhet jelentenek ezek az adóügyi megállapodások, hanem egyre nagyobb nemzetközi színtérre terjesztik ki az adóelkerülés elleni küzdelmet. Már több mint nyolcvan állam adóhatóságával működik együtt a magyar hivatal, így az országhatárokon túl is egyre szűkül a csalárd adózók mozgástere, tették hozzá.

    
A Pénzügyminisztérium az adó-diplomáciai eszközöket felhasználva a nemzetközi színtéren is mindent elkövet az adó-adminisztráció csökkentése érdekében. Ennek egyik állomása az, hogy lezárultak az adóegyezményről folyó tárgyalások Magyarország és Andorra között. Andorra az egyik utolsó európai állam, amellyel egyezményes kapcsolatra lép Magyarország. A 2011-től hatályos San Marinó-i, illetve a 2016-tól hatályos liechtensteini egyezmény után az andorrai lehet a harmadik európai törpeállamokkal kötött megállapodás.
   

Az egyezmény a jövedelemadókra terjed ki, alkalmazásával kizárja a magánszemélyek, illetve vállalkozások jövedelmének kettős adóztatását oly módon, hogy meghatározza, hogy az egyes jövedelemfajták tekintetében melyik szerződő államnak milyen körben van adóztatási joga. Megkötésének másik fő célja az adóelkerülés, adókijátszás lehetőségeinek a megakadályozása, beleértve az olyan konstrukciókat is, amelyek harmadik államokban illetőséggel bíró személyeknek biztosíthatnának adómentességet vagy csökkentett mértékű adóztatást.
    

Az egyezmény a felek adóhatóságai közötti együttműködés kereteit is megteremti, teljes körű információcserére nyújt lehetőséget, és biztosítja az adóügyi viták rendezésének kereteit is. Az egyezmény aláírására a szöveg mindkét államban történő belső jóváhagyását követően leghamarabb 2021 elején kerülhet sor, alkalmazására pedig 2022-től lehet számítani.
    

A nemzetközi adóelkerülés felszámolásában is segíthetnek az adóügyi egyezmények, az ezeken alapuló, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz érkező információk még hatékonyabbá teszik a kockázatelemzők és a revizorok munkáját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com