PM: ismét próbára tehetik pénzügyi tudásukat a diákok

Már elindult az első, online fordulója a Nagy Diák Pénzügyes Tesztnek, amellyel jövő év február 16-ig bárki tesztelheti a tudását - közölte a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az alapvető pénzügyi és gazdasági tájékozottság nélkülözhetetlen a tudatos fogyasztói, befektetői, gazdálkodási döntések meghozatalához. A lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kormányzati intézkedések külön hangsúlyt helyeznek a fiatalok ismereteinek bővítésére, amit az iskolarendszeren belül és kívül megvalósuló szakmai tevékenységek támogatása, többek között a minden évben megrendezendő Pénz7 országos rendezvénysorozat is igyekszik előmozdítani.

   
Ebbe illeszkedik a másodjára megrendezendő Nagy Diák Pénzügyes Teszt, amelynek kérdéssora a www.nagypenzugyesteszt.hu oldalon érhető el. A teszthez egy nyereményjáték is kapcsolódik, amely a 14-20 éves korosztályt célozza. Közülük a legjobb eredményt elérők juthatnak tovább a második fordulóba, amelynek jövő tavasszal a szaktárca ad majd otthont. Az itt legtöbb helyes választ adó 12 fiatal a döntőben mérkőzhet meg értékes nyereményekért.
    

A kezdeményezés népszerűségét mutatja, hogy az előző Nagy Diák Pénzügyes Tesztet 11 500 fiatal töltötte ki. A DUE Médiahálózat és támogatói által életre hívott online játék célja, hogy a fiatalok magabiztosabban mozogjanak a pénz világában, jó döntéseket hozzanak és tudatosan tervezzék meg pénzügyeiket. A vetélkedőt a PM mellett a Diákhitel Központ, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Pénziránytű Alapítvány támogatja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com