PM: július 1-jén új időszámítás vette kezdetét a járulékügyekben

Július 1-je óta járulékügyeik intézésekor jelentős adminisztrációs tehertől mentesülnek az érintettek, hiszen már nem kell be- és kijelentkezni a magánszemélyeknek a járulékfizetés miatt; ezt most már a hivatalok automatikusan intézik - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel kedden.A tárca szerint az új rendszer biztonságos is, önhibáján kívül ugyanis senki nem eshet el az egészségügyi ellátástól. Korábban egy szervezet sem hívta fel azokat, akik más módon nem jogosultak az állami egészségbiztosításra, de most azonnal tájékoztatást küld az adóhivatal, illetve október 16-án már meg is kezdte a fizetéssel elmaradásban lévő személyek értesítését - írták.

    
Kiemelték, hogy a mintegy 4,5 millió foglalkoztatott mellett ötmillió embernek, köztük a nyugdíjasoknak, a diákoknak, a kismamáknak, a szociálisan rászorulóknak és a hajléktalanoknak törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást. Akinek nincs legális munkája és a törvény erejénél fogva sem jogosult egészségügyi szolgáltatásra, annak havonta úgynevezett egészségügyi szolgáltatási járulékot kell lerónia, amivel igénybe veheti a teljes körű egészségügyi szolgáltatást. Ezért a jogért az Európai Unióban a magyar állam kéri el az egyik legkisebb összeget, mindössze havi 7710 forintot, azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez.
    

Július 1-je óta azonban senki sem eshet ki - önhibáján kívül - a térítésmentes egészségügyi ellátásból. Az új társadalombiztosítási rendszerben, amint megszűnik valakinek az egészségügyi ellátásra való jogosultsága, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) azonnal tájékoztatja erről az adóhatóságot.     


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezután értesíti az érintettet arról, hogy a térítésmentes egészségügyi szolgáltatást csak az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésével veheti igénybe. A NAV a járulék összegéről és a fizetés elmulasztásának következményeiről is tájékoztatja a címzettet. A 7710 forintos egészségügyi szolgáltatási járulékot minden hónap 12-ig a NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla elnevezésű, 10032000-06055826 számlaszámú, 408-as adónemkódú számlára kell befizetni, amit - az adóazonosító jel feltüntetésével - átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy csekken is lehet teljesíteni.
    

Ha a 2020. július 1-je után felhalmozott egészségügyi szolgáltatási járuléktartozás meghaladja a járulék összegének hatszorosát (2020-ban ez az összeg 46 260 forint), akkor a társadalombiztosítási azonosító jel (taj-szám) érvénytelenné válik. Ez azzal jár, hogy az egészségügyi szolgáltatás a továbbiakban térítésmentesen nem vehető igénybe.
    

Az adóhivatal abban is segít, hogy senkinek ne halmozódhasson fel félévnyinél nagyobb összegű tartozása, ugyanis már megkezdte az egészségügyi szolgáltatási járuléktartozással rendelkező ügyfelek tájékoztatását aktuális tartozásuk összegéről, a fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről. A levelet az érintettek a napokban kapják meg, amely elektronikusan az ügyfélkapun keresztül, ennek hiányában a postai levélcímükre érkezik.
    

A NAV nemcsak a kötelezettség kezdetéről, hanem a megszűnéséről is tájékoztatást küld az érintetteknek. Így például, ha valakinek a jövőben lesz munkaviszonya vagy egyéb jogcímen jogosult lesz egészségügyi szolgáltatásra, a fizetési kötelezettség automatikusan megszűnik. Szeptember közepéig már több mint 67 ezer magánszemélyt értesített az adóhivatal a fizetési kötelezettség törléséről, mert a NEAK és NAV közti adategyeztetések során kiderült például az, hogy időközben az érintettnek lett legális munkája, vagy - például a felsőoktatási tanulmányok megkezdése vagy a nyugdíjba vonulás okán - a törvény garantálja a térítésmentes egészségügyi szolgáltatást.
    

Lényeges, hogy tiszta lappal indul mindenki, vagyis az új rendszerben csak az a tartozás számít, amely 2020. július elseje után keletkezett. A 2020. június 30-ig fennálló tartozás az ellátás igénybevételét közvetlenül nem érinti, a NAV azt más adótartozással azonos módon kezeli. Éppen ezért az adóhivatal létrehozott egy - a korábbi tartozásoktól független - új számlaszámot. Az adóhivatal, a tévesen a korábbi számlaszámra fizetőkön is segít, így az érintetteknek nem kell az átvezetési nyomtatvány kitöltésével bíbelődniük. A NAV mintegy 66 ezer régi számlaszámra utalónak rendezi a tartozását azzal, hogy átvezeti a téves befizetéseket. A hivatal erről a döntéséről, és a helyes számlaszámról tájékoztatást küld minden érintettnek.
    

Ha valaki vagyoni, jövedelemi helyzete miatt nem tudja megfizetni a havi 7710 forintot, akkor mindenképp érdemes kezdeményeznie az illetékes járási hivatalnál a szociális rászorultság egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából történő megállapítását. Amennyiben a szociális feltételek fennállnak, így például ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem a 34 200 forintot nem haladja meg, a hivatal egy erről szóló hatósági bizonyítványt állít ki, amely a kérelem kiállításától számítva egy évig biztosítja az ingyenes egészségügyi ellátást.
    

Ha valaki nem tudja határidőre megfizetni a tartozást, akkor méltányossági kérelmet nyújthat be az adóhivatalhoz. Fizetési nehézség esetén mindenképp érdemes élni ezzel az ingyenes lehetőséggel - hangsúlyozza a PM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com