PM: valós segítséget jelent a kamatstop

Februártól a lakossági jelzáloghitelek törlesztőrészlete már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak, először érezteti ugyanis hatását a január elsejével életbe lépett kamatstop. A kormány intézkedése elsősorban a változó kamatozású jelzáloghitelt törlesztő adósoknak jelent nagy segítséget - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).A kamatok emelkedése miatt egy átlagos, változó kamatozású lakossági jelzáloghitel havi törlesztőrészlete akár 23 százalékkal, 11 ezer forinttal is emelkedhet. Ettől a többletkiadástól védi a kormány a családokat azzal, hogy februártól az idei év első fél évére ezekre a hitelekre lakossági kamatstopot vezetett be, és a tavaly október 27-i szinten rögzítette a kamatot.
    

A nyilvántartások szerint közel félmillió család élhet ezzel a lehetőséggel, akik összesen 30 milliárd forinttal fizetnek majd kevesebbet a kamatstop révén. "A kormány 2022-ben is azért dolgozik, hogy visszaszorítsa a járványt, a családokat megvédje a koronavírus-válság gazdasági hatásaitól, és megőrizze a magyar gazdaság újraindításában elért lépéselőnyt. A világpiaci energiaárak ugrásszerű emelkedése ellen véd a rezsicsökkentés politikája. A kormány rögzítette az üzemanyagárakat is, és február 1-jétől három hónapra árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerek esetében" - emlékeztetett a Pénzügyminisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com