Pölöskei Gáborné: minőségi munkaerőt ad a szakképzés a magyar gazdaságnak

Minőségi és képzett munkaerőt ad a magyar szakképzés az egyre jobban teljesítő gazdaságunknak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára a Mátészalkai Szakképzési Centrum Gépészeti Technikum felújított kollégiumának átadásán szerdán a szatmári kisvárosban.Pölöskei Gáborné az ünnepségen azt mondta, a szakképzés megújulása a tartalmi és a módszertani megújulás mellett magában foglalja az infrastruktúrát érintő fejlesztéseket, hiszen ezek is fontosak ahhoz, hogy a tanulók és az oktatók jól érezzék magukat az iskolában és a kollégiumokban.
    

Hangsúlyozta, ezek a beruházások részben európai uniós, részben pedig hazai költségvetési támogatásból valósultak meg, segítségükkel pedig olyan fejlődés indult el, amely megteremti a lehetőségét, hogy a fiatalok a lakóhelyükön boldoguljanak. A helyettes államtitkár a mátészalkai kollégiumberuházásra kitérve arról beszélt, a kollégiumfejlesztésekre most az orosz-ukrán háború miatt is nagy szükség van, hiszen ez az intézmény rendeltetéséből adódóan otthont biztosít az iskola kárpátaljai tanulói számára is.
    

Ha ez az otthon nemcsak ellátást, hanem odafigyelést és nevelést biztosít a lakóinak, akkor teszünk igazán jót a gyerekeink érdekében - fogalmazott Pölöskei Gáborné. Hozzátette, egyre több gyereket tud bevonzani a szakképzés, így pedig egyre jobb munkaerő jelenik meg a munkaerőpiacon, ami által például a GDP is növekszik.
    

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5-ös, mátészalkai központú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje beszédében kiemelte, fontos, hogy a helyi gazdasági igényekhez igazodjon a helyi szakképzési rendszer, utóbbinak pedig szót kell értenie a jövő generációjával.
    

A képviselő reményét fejezte ki, hogy a debreceni BMW-beruházás gazdasági hatásai egészen Mátészalkáig elérnek, ennek érdekében például a Debrecent Mátészalkával összekötő vasútvonal fejlesztése is bekerült a térségi beruházási zónaprogramba. Rostás János Tibor, a szakképzési centrum kancellára elmondta, a közel 300 millió forint értékű felújítási munkálatok a kollégium négy szintjén található 49 kollégiumi szobát érintették, megújultak a vizesblokkok, a zeneszoba, a tornaterem és az irodahelyiségek, az épületet napelemes rendszerrel szerelték fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com