Pölöskei Gáborné: tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés

Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés, juttatásai az ösztöndíjak és a munkaszerződések rendszerén alapulnak majd, és módosul a szakképzésben oktatók jogállása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Pölöskei Gáborné kifejtette, hogy a szakképző iskolákban az 1 éves ágazati alapozót 2 éves szakmai képzés követi majd, a technikumokban pedig a 2 éves ágazati alapozó végeztével az eddigi 1 évről 3 évre bővül a szakmai képzés, ami a duális együttműködésekben érintett cégek elvárásának is megfelel.

    
A technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít majd, javul a vizsgák tervezhetősége, csökken a tanulók túlterheltsége, a megszerzett tudás az elhelyezkedést és az egyetemi tanulmányokat egyaránt megkönnyíti - tette hozzá. A tanulóknak először csak ágazatot kell választaniuk, a szakirány választása később esedékes, és - mint fogalmazott - a vizsgarendszer szemlélete is megújul, hiszen fogalmak megtanulása helyett elsősorban a szakmák elsajátítását kérik számon.

A vizsgakövetelmények kidolgozása jövő tavasszal zárul, ezt követheti majd az iskolák felkészítése.       


A szakképzési ösztöndíjrendszer a tanulmányi teljesítménytől függ. A szakképzési ösztöndíj a szakképző iskolák 9. évfolyamában egységesen 14 ezer forint, majd a teljesítménytől függően 10 ezer és 50 ezer forint közötti azoknak, akik nem vesznek részt duális képzésben. A technikumokban a 9. és 10. évfolyamosok havi 7 ezer forintot kapnak egységesen, és további juttatásokra is jogosultak. Ösztöndíjat a munkaszerződéssel nem rendelkezők kaphatnak, a duális képzésben részt vevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet.
    

A helyettes államtitkár szerint 2021-ben már csaknem 110,5 ezren kaphatnak szakképzési ösztöndíjat. A tanulók vizsgaeredménytől függően 150 ezer és 300 ezer forint közötti összeget egyszerre, a sikeres szakmai vizsgát követően kapnak meg. A teljesítményhez kötött juttatások minőségi ösztönzők, ám a rendszernek a felzárkóztatáshoz is hozzá kell járulnia - indokolta az ösztöndíjrendszer bevezetését Pölöskei Gáborné.
    

Hozzátette, hogy a tehetséges, de rászoruló tanulókat az Apáczai-ösztöndíjprogram keretében további 30 ezer forinttal támogatnák havonta.     A helyettes államtitkár közölte, hogy az általános iskolák utolsó évfolyamában pályaorientációs mérést vezetnek be, hogy felmérjék a tanulók erősségeit, és ezek alapján továbbtanulási ajánlást készítsenek nekik. A kormány - mint mondta - azt szeretné, hogy ne csak a gimnáziumok, hanem a szakképzésben részt vevő intézmények is vonzó lehetőséget jelentsenek a fiatalok számára.
    

További újítás az orientációs osztályok indítása a kompetenciateszteken rosszul teljesítő tanulóknak, hogy a képességeikben megerősödve mehessenek tovább a szakképzésbe. Akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, részszakmákat tanulhatnak, a Híd program helyett egy új felzárkóztatást segítő program indul Dobbantó néven - tette hozzá.     Jelentősen átalakul az oktatói életpálya is a szakképzésben, hiszen a követelmények jelentősen eltérnek a közneveléshez képest - emelte ki Pölöskei Gáborné.


A szakképzésben a tanárok a törvény alapján oktatóknak minősülnek, foglalkoztatásuk a Munka törvénykönyvének hatálya alá kerül. A helyettes államtitkár szerint ennek indoka, hogy a közalkalmazotti bértábla a szakképzés számára nem felel meg, hiszen a műszaki végzettségű oktatókat csak versenyképes fizetéssel lehet a tanári pályán tartani, és a tapasztalt szakemberek részvétele is csak így biztosítható a szakképzésben.  
    

Az összes oktatói bértömeg a szakképzésben 123,6 milliárd forintról 158,6 milliárd forintra nő, az oktatók munkáltatói döntés alapján korlát nélkül részesülhetnek egyéb juttatásokban, megmarad a jogosultságuk a jubileumi jutalomra, a pedagógusigazolványra, és a Nemzeti Pedagógus Kar tagjai lehetnek - hangsúlyozta. A technológiai fejlődésnek megfelelve ugyanakkor részt kell venniük továbbképzéseken vállalati környezetben. Pölöskei Gáborné közölte, hogy a szakképzési törvény részletes vitája kedden kezdődik, és folyamatban van a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com