Pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a tőzsdén

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán, a vezető részvények közül a Mol mozgása lehet izgalmas - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: az olajipari vállalat menedzsmentje kedden bejelentette az osztalékjavaslatát, melyet kedvezően fogadhatnak a befektetők, így jó esély van a 2650 forintos szint áttörésére; ez esetben 2750 forintnál adódhat a következő ellenállás. Az OTP grafikonján továbbra is 13 ezer forintnál húzódik egy erős ellenállási szint, melyre a következő napokban érdemes figyelni.


A Richter árfolyama továbbra is a 7000-7400 forintos sávban mozoghat, míg a Magyar Telekom "elpattant" a 400 forintos támasztól, a következő fontos ellenállás 418 forint közelében húzódik. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 81,75 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 44 338,45 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt.


A Mol 16 forinttal, 0,61 százalékkal 2650 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,20 százalékkal 12 595 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 2,49 százalékkal 411 forintra nőtt, forgalma 122,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,25 százalékkal 7110 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com