Pozitív kezdés New Yorkban

A hétfői vegyes zárás és a keddi kereskedési szünet után szerdán emelkedő indexekkel indult a kereskedés New York értékpapírpiacain.A Wall Street indexei közül a DJIA-30 0,07 százalék, az S&P-500 index 0,06 százalék emelkedést mutatott a kereskedés kezdetén. A főként fejlett technológiai papírokat jegyző Nasdaq piacon a Composite index 0,20 százalék emelkedéssel kezdett.

A befektetők a Fed június 14-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvére várnak.

A Fed a júniusi ülésen az idén második alkalommal emelte meg az alapkamatot, ami nem okozott meglepetést, hiszen a lépést már korábban szinte teljes mértékben beárazták a piacok. A Fed egyúttal jelezte, hogy mérlegében 4,5 ezer milliárd dolláros kötvény aktívumát fokozatos csökkenti. A jegyzőkönyvből leginkább ennek menetére és ütemezésére vonatkozóan szeretnének többet megtudni a tőkepiaci szereplők.


Az olajár egy százalékot meghaladó csökkenéssel fejezte be szerdán több, mint öt éve a leghosszabb egyhuzamban tartó áremelkedését. Júniusra vonatkozóan ugyanis a Thomson Reuters Oil Research az OPEC termelésének a növekedését mutatta ki második egymást követő hónapban, dacára a 2018 márciusáig meghosszabbított termeléskorlátozó megállapodásnak.


Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,96 százalékkal csökkent a szerdai globális kereskedés kezdete óta és hordónként 46,62 dolláron állt. A Brent nyersolaj ára 0,60 százalékkal 49,31 dollárra csökkent. Az arany ára csak kevéssé változott, héthetes mélypont közelében stagnál. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,01 százalékkal unciánként 1219,05 dollárra csökkent.


A dollár erősödött szerdán, az eurót az amerikai piacok nyitásakor 0,20 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1326 dolláron.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com