Pozitív kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon Rex Tillerson külügyminiszter váratlan elmozdítását követően.New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,33 százalék, az S&P-500 index 0,46 százalék, a Nasdaq Composite index 0,49 százalék nyereséget mutatott. A kedvező makrogazdasági adatok, például az infláció februári alakulása alapján a határidős indexjegyzések pozitív kezdésre utaltak már a külügyminiszter leváltásának bejelentését megelőzően is.

Donald Trump amerikai elnök kedden Twitter üzenetben jelentette be, hogy Rex Tillerson külügyminisztert a CIA igazgatója Mike Pompeo váltja fel posztján. A bejelentést követően átmenetileg negatív kezdésre utaltak a határidős indexek, majd ismét emelkedésnek indultak.

    
A várakozásoknak megfelelő februári inflációs adatok enyhítették a piac aggodalmat, hogy a Fed a korábban jelzettnél meredekebb pályára kényszerülhet helyezni a monetáris szigorítást. Februárban szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal emelkedtek havi bázison a fogyasztói árak a januári 0,5 százalékos emelkedés után.
    

Az olajár az amerikai olajtermelés szüntelen növekedése miatt csökkent: a WTI 0,55 százalékkal hordónként 61,02 dollárra, a Brent 0,52 százalékkal 64,61 dollárra. Az amerikai olajtermelés a tavalyi év vége felé már napi 10 millió hordó fölé emelkedett, megelőzve a világ legnagyobb exportőrét, Szaúd-Arábiát. Az Egyesült Államokban a palaolaj-termelés növekszik lendületes ütemben. Áprilisban a becslések szerint napi 131 ezer hordóval tetézte az előző havit és új rekordot ért el napi 6,95 millió hordóval.


Az év vége felé az amerikai olajtermelés már meghaladhatja a napi 11 millió hordót is, elhódítva ezzel Oroszországtól a legnagyobb olajtermelő rangját. A dollár gyengült, az arany ára emelkedett. Az eurót 0,30 százalékkal jegyezték erősebben 1,2377 dolláron, az arany határidős jegyzése legközelebbi szállításra 0,48 százalékkal 1327,10 dollárra emelkedett unciánként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com