Pozitív kezdés New Yorkban

Erősödéssel nyitottak szerdán a főbb amerikai tőzsdeindexek az előző napi másfél-két százalékos veszteség után.New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,83 százalék, az S&P-500 index 0,49 százalék, a Nasdaq Composite index 0,61 százalék nyereséget mutatott. Kedden világgazdasági növekedési aggodalmak okoztak nagy érvágást a tőzsdei kereskedésben. A pozitív szerdai kezdéshez viszont már biztató vállalati eredmény-beszámolók adták meg a lökést.


A United Technologies és a Procter & Gamble részvények például a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban már több mint három és négy százalékos nyereséget értek el várakozáson felüli negyedéves eredményüknek köszönhetően. Hasonló okból az IBM részvénye is több mint hét százalékkal erősödött a nyitás előtt.

    
Az olajár felfelé korrigált szerdán a keddi, mintegy két százalékos esésből, amit a világgazdasági növekedési aggodalmak idéztek elő. A Brent ára 0,62 százalékkal hordónként 61,88 dollárra, a WTI ára 0,42 százalékkal 53,23 dollárra emelkedett. A dollárárfolyam három heti csúcs közelében jár, az arany ára pedig a tőzsdei árfolyamok emelkedését ellentételezve csökkent.
    

Az eurót 1,1353 dolláron, 0,04  százalékkal jegyzik gyengébben, az arany ára 0,39 százalékkal unciánként 1278,35 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

http://ujhazak.com