Pozitív kezdés New Yorkban

A kereskedelmi ellentétek rendeződésének reményében indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, folytatva az előző napi szerény erősödést.New Yorkban a DJIA-30 index 0,16 százalék, az S&P-500 index 0,17 százalék, a Nasdaq Composite index 0,33 százalék emelkedést mutatott a keddi kereskedés kezdetén. Hétfőn a kereskedelmi feszültség enyhülése jeleként nyugtázták a piacok, hogy Washington újabb 90 napos felmentést adott a kínai Huawei távközlési technológiai cég amerikai partnereinek alkatrészek beszállításának a tilalma alól. A tőzsdeindexek szerény nyereséggel zártak hétfőn.

    
A harmadik negyedéves tőzsdei eredmény-beszámoló szezon várakozáson felüli adatai egyébként rekordzárások sorozatához juttatták az elmúlt hetekben az S&P-500 indexet még az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok további romlásának időnként felmerülő jelei ellenére is. Az index 500 tagjából 461 tett közzé az elemzői várakozásokat meghaladó eredményt a harmadik negyedévről.     
    

Az olaj ára csökkent, a Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedés kezdetén 1,49 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedésben 61,51 dolláron hordónként. A WTI ára 1,91 százalékkal 56,05 dollárra csökkent. Az eurót 0,09 százalékkal jegyzik erősebben 1,1080 dolláron, az arany spot ára 0,25 százalékkal unciánként 1467,11 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com