Pozitív kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,58 százalék, az S&P-500 index 0,71 százalék, a Nasdaq Composite index 0,74 százalék nyereséget mutatott. Az árfolyamok emelkedésének a meglepetést okozó novemberi foglalkoztatási adat adott nagy kezdőlökést. Novemberben a vártnál jobban, tíz hónapja a legnagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás a privátszektor nem mezőgazdasági ágazataiban az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig ötven éves mélypontot ért el 3,5 százalékon. Az egyébként is pozitív befektetői hangulatot az amerikai elnök megjegyzése alapozta meg, miszerint "jól alakulnak" a kereskedelmi tárgyalások Kínával.

    
Az olaj ára lefelé korrigált pénteken, de ezzel együtt is négy százalék feletti heti nyereség felé tart. Az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők informális együttműködése, az "OPEC+" az önkéntes kitermelési korlátozás napi 500 ezer hordós megemelésében állapodott meg a piaci túlkínálat megfékezése érdekében. A megállapodás a jövő év márciusáig hatályos. Az OPEC+ jelenleg napi 1,2 millió hordóval korlátozza termelését, ami a globális termelés 1,7 százalékának felel meg.
    

Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI nyersolaj ára 0,46 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 58,16 dolláron, a Brent nyersolaj ára pedig 0,19 százalékkal 63,27 dollárra csökkent. Az eurót 0,28 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1071 dolláron az arany spot ára 0,86 százalékkal unciánként 1462,99 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com