Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,10 százalék, a frankfurti DAX index 0,16 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalék emelkedéssel kezdhet, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,09 százalék nyereséggel nyithat.

    
A makrogazdasági adatok közül pénteken az augusztusi német gyáripari megrendelések alakulása lehet hatással, illetve az Egyesült Államokban szeptemberben a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak számának a változása. Csütörtökön a főbb európai indexek többségében nyereséggel zártak, csak a frankfurti DAX index végzett minimális, 0,02 százalékos gyengüléssel. A madridi IBEX-35 index két és fél százalékkal emelkedett annak hírére, hogy az alkotmánybíróság megakadályozta a katalán parlament hétfői rendkívüli ülését. London 0,54 százalék, Párizs 0,30 százalék nyereséggel fejezte be a kereskedést.
    

A pán-európai Stoxx 600 index 0,16 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,48 százalékkal emelkedett. Az amerikai piacok újabb rekord zárással tettek pontot a csütörtöki globális tőzsdenap végére és emelkedéssel indult a pénteki kereskedés is az ázsiai tőzsdéken.
    

New Yorkban a DJIA-30 index 0,50 százalék, az S&P-500 index 0,56 százalék, a Nasdaq Composite 0,78 százalék nyereséggel zárt. Az S&P-500 index a nyolcadik egymást követő kereskedési napot fejezte be nyereséggel. Ilyen hosszú egybefüggő nyereséges szakasza legutóbb 2013-ban volt az indexnek. Hat egymást követő rekord zárásra pedig 1997-ben volt utoljára példa.
    

Az európai tőzsdék nyitása előtt két órával Tokióban 0,32 százalék, Szöulban 0,90 százalék, Hongkongban 0,35 százalék nyereséget mutatott a tőzsdeindex. A kínai piacok nemzeti ünnep miatt az egész héten zárva tartottak. A WTI nyersolaj ára 0,14 százalékkal 50,72 dollárra, a Brent nyersolajé 0,11 százalékkal 56,94 dollárra csökkent hordónként.
    

A dollár erősödött kissé, az eurót 0,12 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1697 dolláron. Az arany határidős jegyzése a legközelebbi kontraktusra 0,18 százalékkal 1270,94 dollárra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com