Pozitív kezdésre lehet számítani Európában

Indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdék hétfői nyitásakor a pénteki erős zárás után.A határidős indexjegyzések alapján a londoni tőzsde 0,5 százalék, a frankfurti és a párizsi pedig 0,1 százalék erősödéssel kezdheti a hétfői kereskedést. Pénteken emelkedéssel zártak az európai tőzsdék és a hetet is nyereséggel fejezték be.

    
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,73 és 0,68 százalékkal emelkedtek pénteken, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,32 százalékkal zárt magasabban. Londonban 0,60 százalékkal emelkedett az FTSE-100 index pénteken, a frankfurti DAX index 0,85 százalék, a párizsi CAC-40 index 1,04 százalék nyereséget ért el. Madridban 1,44 százalékkal, Milánóban 0,80 százalékkal zárt magasabban a tőzsdeindex.
    

Az FTSE EuroFirst 300 index a múlt héten 2,91 százalékkal, a Stoxx 600 index 2,73 százalékkal, az EuroStoxx50 index pedig 2,90 százalékkal emelkedett. A londoni tőzsdeindex a múlt héten 1,80 százalékkal erősödött, a frankfurti 1,63 százalék, a párizsi 2,95 százalék, a madridit 1,62  százalék, a milánói 2,45 százalék nyereséget ért el.
   

Az olajár vegyesen alakult hétfőn reggel, a Brent 0,10 százalékkal állt magasabban hordónként 67,23 dolláron az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával, a WTI ára pedig 0,15 százalékkal 58,73 dollárra csökkent. A Brent 68,14 dolláron, a WTI 58,95 dolláron érte el idei árcsúcsát az elmúlt héten, az év eleje óta mintegy 25 százalékos emelkedéssel. Az áremelkedés jórészt az OPEC termeléskorlátozásának tulajdonítható.
   

Az eurót hétfő reggel 0,14 százalékkal jegyezték erősebben 1,1341 dolláron, az arany ára 0,10 százalékkal unciánként 1301,65 dollárra csökkent. Az euró egy hét alatt 0,8 százalékkal erősödött a dollárral szemben, az arany múlt heti eredménye pedig 0,7 százalékos áremelkedés.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com